2008-09-12 14:37:48• hírek • Szatmar.ro

Negyven éves a szatmári alakulat

A Román Tűzoltóság szeptember 13-án ünnepli 160-dik évfordulóját. A Szatmári Katonai Alakulat negyven éve működik.

A Tűzoltóság Napja alkalmából ünnepséget szerveztek pénteken délelőtt a Dinu Lipatti Filharmóniában. Az eseményen a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének munkatársain kívül nyíregyházi, ungvári és zutpheni tűzoltóparancsnokok is tiszteletüket tették. A rendezvényt Georghe Stramb, a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének vezetője nyitotta meg, aki egy rövid történelmi áttekintést követően a szatmári alakulat ez évi eredményeit is ismertette.

Mint mondta példaértékű a szatmári tűzoltók elhivatottsága, hiszen 24 órás készenlétben állnak a lakosság rendelkezésére, hogy emberéletek mentsenek meg, illetve magántulajdont védjenek.

Ebben az évben körülbelül 1000 tűzvédelmi és tűzmegelőzési akciónál voltak jelen, ahol 214 ember életét sikerült megmenteni, valamint 33 millió lej értéket megvédeni. Az ünnepségen Ilyés Gyula polgármester, illetve Csehi Árpád megyei tanácselnök is tiszteletét fejezte ki, valamint további sikeres munkavégzést kívánt. A köszönőbeszédek előléptetésekkel és díjátadással folytatódtak.

A negyven éves évforduló alkalmából a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége saját felszereléséből egy kiállítást is megnyitott a Tűzoltótoronyban. Az ünnepség szombaton tovább folytatódik a szatmári alakulat Fabricii utcai székhelyén, ahol a különleges bemutatókra egész nap nyílt kapukkal várják az érdeklődőket.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: