2012-12-09 11:24:59• hírek • MTI

Negyven éve járt utoljára ember a Holdon

Negyven éve, 1972. december 11-én járt - eddig legalábbis - utoljára ember a Holdon, az amerikai Apolló-17 űrhajó küldetésével lezárult az űrkutatás leglátványosabb korszaka.

A Hold meghódítása a Szovjetunió és az Egyesült Államok között 1957-től, az első szputnyik fellövésétől folyó űrverseny fontos célpontja volt. Miután első emberként szovjet állampolgár, Jurij Gagarin járt 1961-ben a világűrben, az amerikaiak visszavágásként a Holdat célozták meg. John Kennedy elnök alig egy hónappal Gagarin útja után, 1961 májusában meghirdette: az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat el a Holdra, és biztonságban vissza is hozza onnan. Az SZKP KB (Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottsága) is (titkos) határozatot hozott arról, hogy az októberi forradalom ötvenedik évfordulójára, 1967-re űrhajóst kell küldeni a Holdra, ám a szovjeteket most az amerikaiak előzték meg.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA óriási erőforrásokat összpontosítva a Mercury-, majd a Gemini- után elindította az Apollo-programot, amelynek keretében háromszemélyes űrhajót fejlesztettek ki. A Kennedy által kitűzött célt 1969. július 21-én Neil Armstrong teljesítette, aki az Apollo-11 utasaként első emberként lépett a Hold felszínére. Az Apollo-11 útját még öt sikeres és egy sikertelen expedíció követte (az Apollo-13 küldetése meghibásodás miatt "sikeres kudarcnak" bizonyult). A menetrend mindig ugyanaz volt: a hatalmas, 110 méter magas Saturn-V hordozórakéta földkörüli pályára juttatta a parancsnoki kabint, a vele összekapcsolt műszaki egységet és a holdkompot. A Hold közelébe érve leválasztották a holdkompot, amellyel két asztronauta leszállt az égitestre, harmadik társuk eközben a parancsnoki modullal keringett a Hold körül. A két űrhajós fémlétrán mászott le a Hold felszínére, ahol műszereket helyeztek el, méréséket végeztek, kőzetmintát gyűjtöttek, és kitűzték a csillagos-sávos lobogót. Ezután a holdkomp külön hajtóművel ellátott felszálló fokozatával visszatértek, és dokkolás után visszamásztak az anyaűrhajóba. A Földre a hővédő pajzzsal ellátott parancsnoki modulban tértek vissza, amely ejtőernyővel ereszkedett le Csendes-óceánra.

Az Apollo-11 űrhajósai még csak két és fél órát töltöttek a Holdon, a cél az égitest meghódítása volt. Ezután a küldetések már inkább a tudományos, főként geológiai kutatásokra összepontosítottak. A politikai vezetés ugyanakkor - mivel a program propagandacéljait elérték - egyre kevesebb hajlandóságot mutatott a rendkívül költséges űrrepülések finanszírozására. A NASA költségvetéséből 1970-ben az Apollo-20, a következő évben az Apollo-18 és 19 küldetésének pénzügyi keretét törölték, így az Apollo-17 lett a program tizenegyedik, egyben utolsó küldetése és a hatodik, amely leszállt a Holdra.

Eugene Andrew Cernan a Holdon
Az Apollo-17 parancsnoka Gene Cernan, a parancsnoki modul pilótája Ronald Evans, a holdmodulé Harrison Schmitt volt. Az űrhajó rendhagyó módon éjszaka, 1972. december 7-én helyi idő szerint éjjel fél egykor indult, a küldetés teljes ideje 301 óra 52 perc volt. Cernan és Schmitt december 11-én landolt a Holdbéli Taurus-Littrow térségben, a Holdon mintegy 75 órát tartózkodtak, ebből 23 óra 17 percet töltöttek a holdkompon kívül, a holdautóval 35,8 kilométert tettek meg, és 113 kg kőzetmintát gyűjtöttek. A talaj vizsgálata közben nyolc gyutacsot robbantottak fel, és megállapították, hogy a mélyről jövő hullámok terjedési sebessége nagy, azaz a Holdnak merev magja és réteges szerkezete lehet.

Égi kísérőnk felszínéről december 14-én szálltak fel, az őket a Hold körül keringve váró parancsnoki modullal történt összekapcsolás után december 19-én a Csendes-óceánon landoltak. Ezzel véget ért az utolsó holdutazás. Az Apollo-programot az űrállomás kifejlesztését célzó Skylab váltotta.

George W. Bush amerikai elnök 2004-ben meghirdette a Holdra való visszatérést, amit Barack Obama elnök 2010-ben törölt. Az új amerikai űrpolitika célja immár az, hogy a 2030-as évek elején juttassanak űrhajóst a Marsra.

Az Apolló-17 még kilövés előtt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: