2019-02-26 06:02:10• hírek • MTI

Négyszemközt egyeztet Trump és Kim

Négyszemközti megbeszéléssel kezdődik Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-korai vezető csúcstalálkozója szerdán Vietnam fővárosában, Hanoiban – közölte Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője útban Hanoi felé az elnöki különgépen.

Sarah Huckabee Sanders az elnökkel utazó újságírókat tájékoztatta arról is, hogy a négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek. A csütörtöki tárgyalások előtt az amerikai küldöttség vietnami vezetőkkel folytat megbeszéléseket.
 

Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban az mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják.
 

Mike Pompeo, aki nem az elnökkel együtt utazik, hétfőn este is érkezett meg Hanoiba. A vietnami fővárosban van a múlt hét óta Stephen Biegun, a külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja is. Kim Dzsong Un kedden érkezett meg Vietnamba, miután a Kim-dinasztia különvonatával mintegy 4500 kilométert tett meg Észak-Koreából a délkelet-ázsiai országba Kínán keresztül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: