2018-11-21 11:48:06• hírek • Bede Emőke

Négyszáznál is több ittas sofőr bukott le az év első tíz hónapjában

Alig múlik el úgy nap, hogy ne számolnánk be a megyében történt kisebb balesetekről, koccanásokról, és sajnos az is gyakori, hogy súlyos sérüléssel járó incidensekről kell hírt adnunk.

Legutóbb például egy Vámfaluban történt súlyos balesetről számoltunk be, melynek helyszínéről a vétkes sofőr szemrebbenés nélkül távozott. Pechére nem tudott kibújni a felelősségre vonás alól, ugyanis a rendőrség megtalálta, és értelemszerűen nem úszta meg a dolgot egy enyje-bejnyével. 
 

Január 1-től az év ezen pontjáig összesen 249 olyan baleset történt, melynek során a 300-nál is több áldozat súlyos sérüléseket szerzett. Ezzel kapcsolatban Paula Gabor, a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség szóvivője nemrégiben egy tévéadásban elmondta, a legtöbb balesetet azok a gyalogosok okozták, akik szabálytalanul szerettek volna átkelni az úton, vagy eleve az úttesten gyalogoltak. A „balesetokozás” dobogójának második fokára pedig a gyorshajtók és az ittas vezetők kerültek.
 

Az ittasan hajtókkal kapcsolatban Mihai Pasolea, a közlekedésrendészeti osztály munkatársa arról számolt be, hogy az említett időszakban, azaz január és október között 432 ittas sofőrt sikerült lebuktatni. 230 esetben 0,8 mg/l-nél nagyobb véralkoholszintet mértek, ami a sofőröknek bizony bűnügyi dossziét jelentett.
 

Emellett Pasolea azt is elárulta, hogy az ebben az évben mért legmagasabb légalkoholszint 1,57 mg/l volt, ami szinte dupla ekkora véralkoholszintet jelent. Ebben az állapotban már nem csak zavart viselkedés és az érzékek, reflexek tompulása jellemző, hanem az is, hogy a sofőrt aluszékonnyá válik, sokan teljesen elveszítik a kapcsolatukat a külvilággal. Személytől függően ez akár alkoholkómát is eredményezhet. Könnyen belátható tehát, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy ennyire részeg sofőr volán mögé ül.
 

A közlekedésrendészeti osztály munkatársa arra is felhívta fel a figyelmet, hogy egy alkoholmámoros esti tivornya után nem csak a hazavezetést kell elkerülni, hanem a reggeli autóval való elindulást is érdemes megfontolni. Ugyanis a tetemes mennyiségű alkohol nem illan el szervezetből olyan könnyen: akár egy reggeli szondáztatás is elárulhatja, bizony felöltöttünk a garatra előző este. Ez pedig éppúgy szankcionálandó, mint bármelyik másik alkoholos eset. Jobb tehát nem kockáztatni, saját magunk és mások biztonsága, valamint a jogsi megőrzése érdekében ne induljunk el, miután legurítottunk néhány italt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: