2014-04-01 13:31:02• hírek • Kocsis Zoltán

Négyezer kőrist ültettek Erdődön

Másfélszáz önkéntes négyezer kőrist ültetett szombaton Erdőd határában, kedden pedig Sárközújlakon és Turcon folytatódik az egykori szeméttelepek helyének beültetése. A két akció viszont nem keverendő össze, előbbit ugyanis a „Plantam Fapte Bune in Romania" civil kezdeményezés, utóbbit pedig a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség koordinálja.

Március 29-én, szombaton Erdődön közel 160 önkéntes ragadott ásót és lapátot, majd összesen négyezer kőriscsemetét ültettek el. Ezzel gyakorlatilag folytatták az előző két évben elkezdett ültetések folyamatát, melynek következtében immár 5,8 hektár terültet sikerült újraerdősíteniük.

A szervezők ígéretei szerint a következőkben sem hagyják magukra a csemetéket, hisz a nyár folyamán gyomtalanítják majd a területet, ősszel pedig pótolják a meg nem fogant fákat.

A „Plantam Fapte Bune in Romania" kezdeményezés célja, hogy idén 21 hektárnyi területet ültessen be országszerte összesen 12 megyében: Szatmár mellett Szilágy, Maros, Kolozs, Temes, Brassó és Kovászna megyék érintettek Erdélyben.

Ezzel párhuzamosan a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség is folytatja az egykori szeméttelepek letakarított területeinek a beültetését: április 2-án, kedden Sárközújlakon és Turcon a helyi diákok bevonásával ültetnek el több ezer csemetét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: