2019-06-29 04:39:12• hírek • MTI

Négyen pályáznak a PSD elnöki tisztségére

Négy jelölt pályázik a román kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségére, amely a korrupcióért letöltendő szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea bebörtönzése nyomán üresedett meg - derült ki a párt végrehajtó bizottságának pénteki ülésén.

A rendkívüli tisztújító kongresszust szombaton tartják Bukarestben. A pártelnöki tisztségre a PSD-t egy hónapja ideiglenes elnökként vezető Viorica Dancila miniszterelnök a legesélyesebb jelölt.


Dancila, aki tavaly február óta áll a bukaresti kormány élén, maga is elismerte, hogy korábban Dragnea utasításait hajtotta végre, az utóbbi hónapokban azonban több jelét is adta önállósodásának. A PSD-t 2016-ban legnagyobb választási győzelmére vezető Liviu Dragnea priusza miatt nem kérhette magának a kormányfői tisztséget, ezért - amíg ő volt Románia legbefolyásosabb politikusa - igyekezett engedelmes helyettesekre bízni a kormányzást: Dancila már a harmadik próbálkozása volt.


Viorica Dancila a pénteki előkészítő tanácskozást követően határozottan cáfolta azt az ellenzéki sajtóértesülést, miszerint kormánya lemondásának kilátásba helyezésével zsarolná párttársait. Pártelnökké választásának esélyét mindenképpen növeli miniszterelnöki tisztsége, és az is tény, hogy a PSD-t élesen bíráló Klaus Iohannis jobboldali államfő egyértelművé tette: a kormány megbuktatása vagy lemondása esetén nem ad újabb szociáldemokrata politikusnak kormányalakítási megbízást, ha tehát Dancila lemondana a miniszterelnöki tisztségről, a PSD búcsút inthet a kormányzásnak és az ezzel járó erőforrásoknak.


Dancila legfontosabb ellenfele Nicolae Serban szenátusi frakcióvezető lehet, de Ecaterina Andronescu oktatási miniszter és Liviu Plesoianu parlamenti képviselő is megpályázta a pártelnöki tisztséget.


A szombati kongresszuson új ügyvezető elnököt és főtitkárt is választ a PSD. Az ügyvezető elnöki tisztséget korábban megpályázó Eugen Teodorovici pénzügyminiszter pénteken visszalépett a jelöltségtől. A politikus már korábban jelezte: a PSD államfőjelöltjeként szeretne indulni Klaus Iohannis ellen az év végi elnökválasztáson. A szociáldemokraták - a koalíciós partnerükkel folytatott egyeztetések után - várhatóan egy újabb, augusztusi kongresszuson választják meg hivatalosan a szociálliberális kormánykoalíció államfőjelöltjét, de saját jelöltjüket az államfői posztra már szombaton megnevezik.


A PSD végrehajtó bizottsága pénteken úgy döntött, Mircea Pascut, az Európai Parlament (EP) volt alelnökét javasolja ideiglenes román uniós biztosnak az EP-képviselővé választott Corina Cretu regionális fejlesztésért felelős biztos helyére.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: