2008-12-15 12:23:17• hírek • Szatmar.ro

Negyedszer is győzött Norvégia

Megvédte címét Norvégia a Macedóniában rendezett női kézilabda Európa-bajnokságon.

Norvégia ellenfele a nyolcadik alkalommal megrendezett női kézilabda Európa-bajnokságon a torna meglepetés-csapata, Spanyolország volt. A két csapat már a csoportban is megmérkőzött egymással és akkor 21-21 arányú döntetlent értek el.

 

A döntőben az Ibériai-félszigetről érkezett csapat kezdett jobban, minek köszönhetően a 12. percben 6-3-ra vezettek a skandinávok ellen. Jó negyed órának kellett ahhoz eltelnie, hogy a címvédő vikingek egyenlíteni tudjanak. Ezt követően át is vették a vezetést, de a szünetig szoros volt (13-12 a norvégoknak). A második félidőben a spanyolok rendesen beragadtak, az első negyed órában mindössze három gólt jegyeztek, így az olimpiai bajnok egyre növelte előnyét és a végén a közönségnek is játszhatott. Mindenképpen ki kell emelni a két ukrán játékvezető tevékenységét, akik a második félidőben komoly támaszt nyújtottak az amúgy is remekül játszó norvég csapatnak.

Ezzel a győzelemmel Norvégia immár negyedik aranyérmét szerzi a kontinensviadalokon, amivel megelőzte Dániát az örökranglistán.

Ami a további helyezéseket illeti, Oroszország szerezte meg a harmadik helyet, a kisdöntőben legyőzve a németeket. Románia az előkelőnek mondható ötödik helyen végzett, miután hosszabbításban 36-33 arányú győzelmet aratott Horvátország fölött. Magyarország a csalódást keltő nyolcadik helyen végzett.

A döntő napján Skopjéban kisorsolták a következő világbajnokság selejtezőinek utolsó párosítását, mely szerint Magyarország Szlovákiát, Románia Fehéroroszországot legyőzve juthat ki a viadalra.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: