2010-09-15 00:01:10• hírek • Szatmar.ro

Botlott az Inter, kiütött a Barca

A címvédő mellett a ManU is beragadt, Törökországban gálázott a Valencia.

A spanyol csapatok diadalmenetét hozta a labdarúgó Bajnokok Ligája 2010-2011-es szezonjának első játéknapja: mind a Barcelona, mind a Valencia négy gólos különbséggel nyert a görög illetve a török bajnok ellen. Fontos pontokat veszített viszont az Inter és a Manchester United, míg a Schalke átmentette pocsék bajnoki formáját a BL-re is.

A címvédő Internationale papíron nagyon kiegyenlített A csoportba került, ahol elvileg létfontosságú lett volna a Twente elleni hat pont begyűjtése. A holland bajnok azonban igazolta, nem véletlenül végzett tavaly az Eredivisie élén és két pontrúgással pontot rabolt a milánói alakulattól. A két gárda furcsa meccset vívott, mivel a négy gól egyaránt az első félidőben esett. A vezetést a vendégek szerezték meg a 13. percben, amikor Mihajlov kapus Sneijder elé ütötte Milito lövését, a holland pedig nem hibázott. Mint ahogy nem hibázott hét perccel később Janssen sem, aki remek szabadrúgás csavart Julio Cesar kapujába. Újabb tíz perc, újabb holland szabadrúgás, ezúttal Milito érkezett és bólintott a kapuba. A sajátjába! Az argentin éktársa, Eto'o viszont nem akart hátrányban az öltözőbe vonulni, így a 41. percben kiegyenlített. Kevesen fogadtak volna akkor arra, hogy a kameruni ezzel be is állította a végeredményt.

Az A csoport és egyben a keddi nap legnagyobb rangadóját Brémában rendezték, ahol a Werder a Tottenhamet fogadta. A hazaiak borzasztóan kezdték a találkozót, hisz 19 perc után az angolok már 2-0-ra vezettek. Ráadásul a góltermelést Pasanen nyitotta, aki saját kapujába talált. A zöld-fehéreket azonban Crouch találata sem fogta meg, hisz Almeida előbb szépített, Marin pedig a 48. percben beállította a 2-2-es végeredményt.


Marin pontot mentett a Werdernek a Tottenham ellen
Marin pontot mentett a Werdernek a Tottenham ellen fotó: werder.de


Szintén komoly presztízscsatát vívott a B csoportban a  Lyonban az Olympique és a Schalke. A bajnokságban mindkét együttes pocsékul kezdett, a németek azonban a BL-re sem tudtak felpörögni, ráadásul rá is segített a francia győzelemre, hisz Moritz gyenge hazaadása után Bastos szerezte az egyedüli találatot. A meccsel kapcsolatban érdemes még megjegyezni, a Kolozsvári CFR-t elhagyó Deac kezdőként egy félidőt töltött a pályán a Schalke csapatában.

Nem hibázott a csoport harmadik nagycsapata, a Benfica sem, amely Luisao és Cardozo góljaival legyőzte a Hapoel Tel-Avivot, így hozta a kötelezőt. Már pedig ez nagyon fontos lehet, ha valaki sokáig akar menetelni.

 

Hatalmas favoritként fogadta a C csoportban a Manchester United a Glasgow Rangerst, ám nem kis meglepetésre a brit rangadó nem hozott gólt, a hazaiak részéről igazából csak Gibson távoli lövései okoztak némi izgalmat. Volt viszont gól bőséggel Bursában, ahol a Valencia rendesen helyben hagyta a török bajnokot. Costa a 16. percben egy méretes bombával nyitotta a sort, majd Aduriz közelről, Hernandes okosan, Soldado pedig higgadtan végezte munkáját, a denevérek pedig 4-0-ra nyerni tudtak.

A Valenciánál is többet, ötöt lőtt a Barcelona, igaz, a görög bajnok Panathinaikosz legalább egyszer betalált a hazai kapuba. Érdekesen kezdődött a találkozó, hisz míg Messi és Pedro elszórakozták a nagyobbnál nagyobb ziccereket (Corvasz bravúrok sorát mutatta be), addig a görögök első (és mint később kiderült, egyetlen) kapura lövésüket gólra váltották. Corvasz rúgta ki messzire a labdát, Cisse pazarul sarkazott Govou elé, aki Abidal mellől higgadtan a hálóba gurított. Erre felébredt az oroszlán, Xavi 40 méteres passza után pedig Messi két perccel később kiegyenlített. Tíz perccel később Villa megszerezte a vezetést, majd a szünet előtt egy remek akció végén Messi ismét betalált. A szünet után a katalánok visszavettek a tempóból, Pedro és Alves azonban így is növelni tudta a hazaiak előnyét. Ilyen körülmények közepette az is belefért, hogy Messi háromszor találta el a kapufát (Pedro gólja előtt a kis argentin szinte az alapvonalról vette célba a kaput, a labda mindkét kapufát érintve került a spanyol játékos elé, aki fél méterről nem hibázott), egy büntetőt is elvétett, csapattársai pedig egy sor ziccert komolytalankodtak el.

Nem volt ilyen sok helyzete, mégis, némi meglepetésre, a Köbenhavn N'Doye 87. percben szerzett fejes góljával legyőzte az orosz bajnok Rubin Kazanyt és álmodozhat a továbbjutásról.

Eredmények:
A csoport:

Twente - Inter 2-2
gólok: Janssen (20.), Milito (30., öngól), illetve Sneijder (13.), Eto'o (41.)

Werder Bremen - Tottenham 2-2
gólok: Almeida (41.), Marin (48.), illetve Pasanen (12., öngól), Crouch (19.)

B csoport:
Lyon
- Schalke 1-0
gól: Bastos (21.)

Benfica - Hapoel Tel-Aviv 2-0
gólok: Luisao (21.), Cardozo (68.)

C csoport:
Manchester United - Glasgow Rangers 0-0
Bursaspor - Valencia 0-4
gólok: Costa (16.), Aduriz (41.), Hernandes (68.), Soldado (76.)

D csoport:
Barcelona
- Panathinaikosz 5-1
gólok: Messi (22, 45.), Villa (32.), Pedro (78.), Alves (93.)

Köbenhavn - Rubin Kazany 1-0
gól: N'Doye (87.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: