2012-06-26 17:51:08• hírek • Kocsis Zoltán

Negyed millió lejbe kerül a megyének az ortodox pátriárka látogatása

Kétszázötvenezer lejt, azaz közel 67.000 eurót fizet a Szatmár Megyei Tanács (MT) azért, mert Daniel ortodox pátriárka a hétvégén Szatmár megyébe látogat. Többek között erről döntött a Szociál-Liberális Szövetség (USL) színeit képviselő Adrian Stef által vezetett tanács első gyűlésén.

„Ilyen alkalom, hogy az ortodox egyház feje Szatmár megyébe látogat, egyszer adódik egy évtizedben. Ezzel a döntéssel tartozunk szavazóiknak", indokolta a döntést Stef, amikor az Demokrata-Liberális Párt frakciójának egyik tagja megkérdezte, hogy miről szól ez a napirendi pont. „Túl későn kaptuk meg ahhoz, hogy át tudjuk tanulmányozni", mondta. Arra viszont már nem volt kíváncsi, hogy a támogatás mekkora összegű...

Két ortodox pap a tanácsülésen is megjelent, biztos ellenőrizni akarták, hogy az MT új vezetősége megkezdte-e a törlesztést feléjük. Mert hát nem véletlenül sulykolták ők a hívekbe hónapokon keresztül, hogy kire kell szavazni. Az USL pedig rögtön megkezdte a törlesztést: az megyei tanács pénzzel, Szatmárnémeti polgármestere pedig azzal, hogy a Temes megyei származású pátriárkát a város díszpolgárává kívánja avatni. Hogy az egyházfőnek nem sok köze van Szatmárnémetihez... az új polgármesternek se sok van.

„Üdvözöljük megyénkben Daniel pátriárkát és nagyon örülök, hogy a megyei tanács vezetői ily módon támogatják az egyházat. Engedjék meg, hogy reményemet fejezzem ki, hogy a megyei tanács vezetősége a kisebb lélekszámú, de hasonlóan jelentős egyházakat is támogatni fogja", jelentette ki Nagy Sándor református esperes, RMDSZ-es megyei képviselő.

Daniel pátriárka szombaton és vasárnap Avasfelsőfaluban tartózkodik, ahol felszenteli az 1990-es évek elején elkezdett, ám csak nemrég befejezett Avasfelsőfalui Katedrálist. A 250.000 lejjel az MT a vendéglátó várost támogatja az esemény megszervezésében.

A másik jelentős határozati pont az MT bizottságainak összeállítása volt. Csehi Árpád, az MT alelnöke elmondta, fontosnak tartotta, hogy RMDSZ-es elnöke legyen a szociális-, munka-, egészségügyi és gyerekvédelmi valamint a jogi bizottságnak. Az első felügyeli majd azt a nagy számú projektet, amit Csehi vezetése alatt az MT az egészségügy fejlesztése érdekében indított el, utóbbi bizottságnak pedig az összes határozattervezettel kapcsolatban véleményt kell formálnia. Emellett jelentős jelentétet szerzett magának az RMDSZ a kulturális, oktatási, vallási és sportbizottságban valamint a fejlesztési bizottságban.

A megyei tanács RMDSZ-es frakciója

Ezzel kapcsolatban a PDL-frakció ismét nevetség tárgyává vált, amikor Panea Alexandru kijelentette, hogy nem kíván részt venni a közutakért felelő bizottságban, mert ahhoz ő nem ért. Inkább lenne tagja a sportért felelős bizottságnak, mint egykori élsportoló. Radu Giurca viszont nem kívánt élni a Stef által felajánlott egy hónapos gondolkodási (megbeszélési) idővel: autoriter módon kijelentette, nem változtatnak a leadott listán.

A másik három határozati pont a munkásokat szállító speciális buszjáratokra vonatkozott. A Szatmárnémeti - Vetés útvonalra kapott közlekedési engedélyt az egyik busztársaság, míg egy másik társaság a Contitech - Domahida, Contitech - Nagykároly, Contitech - Szatmárnémeti, Contitech - Szentjánosmajor, Draxlmaier-Nagykároly, Draxlmaier - Börvely, Draxlmaier - Szaniszló, Draxlmaier - Érendréd útvonalakra.

A gyűlés zárómozzanataként a megyei tanácsot alkotó három frakció megnevezte vezetőit: az USL frakció vezetője Octavian Petric, az RMDSZ-é pedig Kovács Máté lesz. A PDL még nem tudott dönteni...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: