2015-06-30 12:22:08• hírek • Szatmar.ro

Négy százalékkal nőtt éves szinten a cseh GDP az első negyedévben

A statisztikai hivatal ugyancsak pontosított becslése szerint a korábbi negyedévhez viszonyítva a január-márciusi időszakban 2,5 százalékos volt a GDP növekedés. Május végén ez az adat 3,1 százalék volt. A pontosításokra a legnagyobb hatással az adóbevételekről szóló új adatok voltak.

A statisztikai hivatal leszögezte, hogy 2007 óta ez a legnagyobb éves szintű GDP növekedés Csehországban. A negyedévi növekedés tempója pedig rekord.

Az egész gazdaságban kedvező fejlődési tendenciák bontakoznak ki. Éves szinten nemcsak az ipari ágazatok többségében volt növekedés, de a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások terén is - állapította meg a CSÚ.

A gazdasági növekedést döntően továbbra is a cseh termékek iránti külföldi érdeklődés húzza, de egyre inkább élénkül a hazai kereslet is.

A háztartások fogyasztása az első negyedévben éves szinten 2,9 százalékkal emelkedett, negyedéves szinten a növekedés 1,3 százalék.

A háztartások egy főre eső havi bevétele éves szinten 2,7 százalékkal, 20 500 koronára emelkedett. Nőttek a háztartások kiadásai is, de alacsonyabb tempóban. A havi átlagkereset két százalékkal, 25 821 koronára emelkedett.

A gazdasági vállalatok nyereségessége megközelítette a válság előtti értékeket - mutatott rá a statisztikai hivatal. A beruházások 7,5 százalékkal voltak nagyobbak, mint az előző év első negyedében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: