2014-07-10 16:00:37• hírek • Kocsis Zoltán

Egy hetes középkori fesztivál Erdődön

Az előző esztendőhöz hasonlóan idén is megszervezik Erdődön a középkori fesztivált: a MedievArt Fest idén közel egy hétig tart. A szervezők által bemutatott program szerint az eseménysorozat július 14-én, kedden kezdődik és 19-ig, szombatig tart.

Az események igazán szerdán indunak be. Előtte hétfőn a környezetbarát erdődi önkéntesek mutatkoznak be, kedden pedig festészetet és modellezést magába foglaló alkotótábor kezdődik - ez eltart egészen péntekig. Szerdán megnyílik a Bükkalja etnográfiáját és folklórját bemutató kiállítás, valamint az Erdőd - középkori turisztikai város elnevezést viselő fotókiállítás.

A csütörtök a történelemről szól. Délelőtt 10.00 órától történelmi tábort szerveznek középiskolások számára, majd 11.30-tól Szőcs Péter történész beszél az erdődi vár körüli régészeti ásatásokról. Délután konferenciát szentelnek a sváb kontinuitásnak, de lesz újságírói tábor „Eredeti vagy szenzáció" címmel.

A hivatalos megnyitó csak péntek délelőtt 10.00 órakor lesz, utána pedig maszkkiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A folytatásban Aquinói Szent Tamásról, majd a templomos lovagrendről tartanak szemináriumot, illetve konferenciát. A kézművesek vásárának megnyitását követően 19.30-tól az aradi Dacus Lupus együttes, majd a bukaresti Bucium lép fel. A napot fáklyásmenet és tábortűz zárja.

Szombaton lovagi iskolával és bemutatóval indul a nap, az önkéntességről szóló konferencia után a középkori zenéről tudhatunk meg egysmást, majd 16.30-kor kezdődnek a lovagi versenyek és próbák. A fesztivált az aradi Grafic, a Bucium és a Kong Wolf fellépései, majd a lovagi tábortűz, végezetül pedig éjfélkor a visszavonulás zárja le.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: