2013-06-12 13:09:40• hírek • Kocsis Zoltán

Négy napig tartanak Szatmár Megyei Napjai

A Megyei Tanács határozata alapján most már védőszentje és hivatalos napja is van Szatmár Megyének: a megye védőszentje Keresztelő Szent János, hivatalos napja pedig június 24-e.

Három héttel a Szatmárnémeti Városnapokat követően jönnek Szatmár Megyei Napjai. A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint az össznépi banzáj négy napot tart. Meg nem erősített hírek szerint egy sor neves előadó lép majd színpadra - magyar fellépőről egyelőre nem tudni.

A megyei tanács közleménye szerint Szatmár Megye Napjai június 21-én, pénteken kezdődnek és június 24-én, hétfőn érnek véget - ami az ortodox pünkösd napja is egyben. A tájékoztatóból kiderül, hogy a megye valamennyi településének - a szerző vélhetően városra és községre gondolt, ezekből ugyanis összesen 59 van, míg településből kétszáznál is több - rendelkezésére áll majd egy stand, ahol bemutathatja kulturális és kulináris hagyományait.

A rendezvény két helyszínen zajlik majd, az Október 25 téren és a Szabadság-téren. Ennek következtében pénteken, szombaton és vasárnap ismét le lesz zárva a közúti forgalom elől a Szabadság-teret övező körforgalom. Ezzel párhuzamosan zajlik majd a Puliszka- és a Pálinka-fesztivál, ezeknek a helyszíne, a korábban elhangzottakkal ellentétben nem a Kossuth-kert, hanem a Szabadság-tér lesz.

„Hagyomány, kultúra, gasztronómia, hagyományos termékek, történelem és jókedv harmonikus elegye lesz ez a négy nap. Egy olyan rendezvény lesz, amely a megye valamennyi lakosához szól. A két színpadon pedig a román könnyűzene teljes palettájának, azaz rock, dance, szimfonikus és folk zene neves előadói lépnek majd fel", idézi a közlemény Adrian Stef megyei tanácselnököt.

A városnapok hatalmas tömeget mozgatott meg

Noha a kommünikében nem esik szó konkrét fellépőkről, a sajtó már megszellőztetett egy-két nevet. Fellép állítólag a Horia Brenciu Orchestra, Connect-R, Elena Gheorghe, Deepcentral és az Akcent is. Ahhoz képest, hogy a rendezvény állítólag Szatmár megye valamennyi lakosához kíván szólni, sehol egyetlen magyar vagy német fellépő. Legalábbis egyelőre...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: