2019-09-26 09:40:30• hírek • Bede Emőke

Négy lopással is gyanúsítják azt a férfit, akit szerdán kapott el a nagykárolyi rendőrség

Alapos nyomozói munka után sikerült végre azonosítani azt a férfit, aki az utóbbi másfél hónapban négy lopást is elkövetett – derült ki a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatójából.

A szerdai nap során a bűnügyi nyomozói és a közlekedésrendészeti osztály rendőrei a különleges bevetési egységgel, azaz a maszkosok csapatával kiegészülve házkutatást tartottak egy 45 éves, nagykárolyi férfi lakásában. Ennek során számos olyan értékre bukkantak, melyeknek augusztusban és szeptemberben véghez vitt lopások során veszett nyoma. Mint kiderült, az elkövető összesen 5 személyt károsított meg az elmúlt időszakban, ám balszerencséjükre a javaknak csak a 80 százalékát sikerült visszaszerezni. Ugyanakkor a rendőrség azt is közölte, hogy a férfihez egy másik, meghiúsult lopási kísérlet is köthető.


A férfit 24 órára őrizetbe vették, hamarosan pedig kezdeményezni fogják ellene az előzetes letartóztatást is. A hatóság tájékoztatása szerint az ügyben tovább folyik a nyomozás annak érdekében, hogy feltérképezhessék az illető teljes bűnügyi tevékenységét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: