2020-04-14 13:53:49• hírek • Bede Emőke

Négy koronavírus-fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak a Nagykárolyi Városi Kórházban

Négy, Covid-19-cel kezelt pácienst gyógyultnak nyilvánítottak a Nagykárolyi Városi Kórházban, így őket még a keddi nap folyamán hazaengedik. Jelen pillanatban csak a belgyógyászaton és az intenzív osztályon ápolnak igazoltan koronavírussal fertőzött pácienseket – osztotta meg a hírt Facebook-oldalán a város polgármesteri hivatala.

A tájékoztatás szerint mindazok az egészségügyi dolgozók, akik kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel, az önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott szálláshelyeken rendezkedhettek be ideiglenesen. Jelen pillanatban öt, Szatmárnémetiből áthelyezett orvos és egy egészségügyi asszisztens egy helyi hotelben kapott szállást, további nyolc asszisztenst pedig egy másik, de ugyancsak nagykárolyi motelben szállásoltak el. Természetesen mindazok, akik szívesebben laknának otthon, továbbra is élvezhetik lakhelyük kényelmét azzal a feltétellel, hogy ott megfelelőképp el tudják magukat szigetelni családtagjaiktól.


Szigorú óvintézkedéseket foganatosítottak

A Nagykárolyi Városi Kórház épületébe az egészségügyi személyzeten kívül csak a pácienseket szállító mentősök léphetnek be. A belgyógyászaton és az intenzív osztályon dolgozó orvosok nyolc órás turnusokban váltják egymást, kísérő csapatukban pedig két asszisztensnő, egy ápoló és egy takarító van. A közlemény szerint a koronavírus-fertőzöttekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyzet teljes védőfelszerelésben dolgozik, a többiek pedig egyszeri használatos védőruhát, sebészeti maszkot és gumikesztyűt kaptak. Az úgynevezett „zöld zónában”, azaz az osztályok adminisztratív területein dolgozóknak pedig az egyenruha mellett kötelező a maszk és a kesztyű viselete.


Felkészültek a nehezebb esetekre is

Annak érdekében, hogy a súlyosabb állapotba kerülő pácienseket is minőségi ellátásban tudják részesíteni, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház öt lélegeztetőgépet és két, életjeleket figyelő monitort kölcsönzött a nagykárolyi intézménynek. A páciensek kezelése a szatmári fertőző osztályon összeállított program alapján történik, melyhez a specifikus gyógyszereket az Unifarm biztosítja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: