2014-05-06 16:50:37• hírek • Szatmár.ro

Arad ellen javítana a nagyváradi botlás után az Olimpia

Arad ellen javíthatja ki a szombaton Nagyváradon elszenvedett csorbát az Olimpia labdarúgócsapata: a sárga-kékek a második osztályú bajnokság második csoportjának alsóházi rájátszásának negyedik fordulójában szerda délután az UTA ellen lépnek pályára. Méghozzá minden számítás szerint győzelmi esélyekkel.

Az Olimpia ugyanis 24 pontjával jelenleg vezeti a csoportját, míg az UTA eddig gyűjtött 15 pontjával hét egységgel van lemaradva a bennmaradást jelentő harmadik helytől. Szintén az Olimpia számára kedvező előjel, hogy az alapszakaszban mindkét egymás elleni meccset megnyerték a szatmáriak: idegenben 2-1-re, otthon pedig 2-0-ra. Figyelmeztető jel kell legyen azonban, hogy a Bihar FC ellen is hasonló volt a felállás, a nagyváradiak mégis nyerni tudtak szombaton 3-2-re.

Tovább csökkenti az Arad esélyeit a klub katasztrofális anyagi helyzete. Ennek következtében a felnőtt csapat nem is állt ki másfél hete a Bihar FC ellen, ki is kaptak 4-0-ra. Ezt követően viszont 3-0 arányban fölülmúlták a mögöttük álló Motrut. A helyzet azonban távol áll attól, hogy normalizálódjék, ezt jelzi, hogy Oltean és Ardelean továbbra sem hajlandó pályára lépni. Ráadásul az argentin Laso is megsérült, haza is utazott Dél-Amerikába.

Mindezek ismeretében érthető, hogy Csík Tibor vezetőedző csakis a győzelmet tudja elfogadni tanítványaitól. „Az UTA még nem adta fel a harcot a bennmaradásért, ezért elszántan fognak pályára lépni a lehető legjobb csapatukkal. Ezzel együtt nem okozhat gondot számunkra, hogy legyőzzük őket. Ki kell küszöbölnünk a védelmi hibákat, az utóbbi időben a hátsó alakzat nem összpontosított eléggé. A felsőházba való jutás elmulasztása után a csapat kissé kiengedett, a fiúk nem koncentrálnak maximálisan az adott szituációkban. Ilyenkor jönnek a hibák a védelemben, de ez a helyzetkihasználáson is látszik", elemezte csapata helyzetét Csík mester.

rájátszás, 4. forduló
alsóház:

Szatmárnémeti Olimpia-Aradi UTA 17.00
Mioveni-I CS-Nagyváradi Bihar FC
Motrui Minerul áll

felsőház:
FC Olt-Râmnicu Vâlcea
Craiovai CS Universitatea-Resicabányai Metalul
Besztercei Gloria-Marosvásárhelyi ASA.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: