2011-09-04 12:32:14• hírek • Szatmár.ro

3-1-re nyert az Olimpia

A második hazai pályán játszott meccsét is megnyert az Olimpia, ezúttal két góllal voltak jobbak a fiúk.

Háromezer fős nézőközönség előtt lépett pályára szombat délután a szatmárnémeti Olimpia a C ligás focibajnokság harmadik fordulójában. Az ellenfél az a Jádi Vointa volt, amely eddig nyeretlenül, gólt sem rúgva állt ki a szatmáriak ellen. A mérkőzés első negyedórájának a végén azonban közel álltak a találathoz, Blaji lövését azonban Sutának sikerült hárítania. A folytatásban Prodan az ötös sarkáról tüzelt a vendégek kapujára, de a lövése elakadt a védőkön. A félidő végéig nem is történt semmi izgalmas, ám akkor Zsiga Ervin lapos, bal oldalról érkező beadását Marinas vágta a jobb sarokba.

A szünet jó tett az ellenfeleknek, Diudea ugyanis fejes-gólt szerezve kiegyenlített, de ennek hatására az Olimpia rákapcsolt és a félidő közepén jött az újabb találat: Gavrilescu beadását Zsiga értékesítette, így megszerezve a győzelmet az Olimpiának. Mondhatni, Csík Tibor nagyon rá tud érezni a cserékre, hiszen ahogy az első hazai meccsen, úgy most is Feier állt játékba, s Marinas passzát juttatta közelről az ellenfél kapujába.

A szatmári fiúkra most két idegenbeli meccs vár: előbb Tatrang, majd Szászfenes lesz az ellenfél, szeptember 24-én pedig a Brassói Coronát látják vendégül.

III. Liga, 3. forduló, a 6. csoport eredményei:
Szatmárnémeti Olimpia-Jádi Vointa 3-1 (Marinas 41., Zsiga 68., Feier 71., illetve Diudea 51.). Az Olimpia összeállítása: Suta – Mos, Mureşan F., Micas, Glodean, Homorozan, (Pop M. 52.), Villand (Feier 63.), Muresan M., Marinas (Botos 82.), Zsiga, Prodan (Gavrilescu 52.).

További eredmények: Szászrégeni Avantul-Tatrangi Unirea 1-0, Besztercei Gloria II–Zalatnai Minerul 1-1, Dési Unirea-Kolozsvári Sanatatea 1-1, Nyárádtői Unirea–Kolozsvári Universitatea II 3-0, Kolozsvári CFR II–Aranyosgyéresi Seso 1-2, Brassói Corona-Marosvásárhelyi FCM II 1-0, Szászfenesi Unirea–Zilahi FC 1-3.

A 6. csoport állása: az első 10 csapat.

1.
Szászrégen 3 3 0 0 8-2 9
2. Aranyosgyéres 3 3 0 0 6-2 9
3. Olimpia 3 2 1 0 8-1 7
4. Sanatatea 3 2 1 0 7-2 7
5. Zilahi FC 3 2 1 0 4-1 7
6. Nyárádtő 3 2 0 1 9-4 6
7. Brassói Corona 3 2 0 1 5-2 6
8. Beszterce II. 3 1 1 1 3-6 4
9. Tatrang 3 1 0 2 3-2 3
10 Marosvásárhely 3 1 0 2 3-7 3

Az Olimpia 3-1-re verte a Vointa-t

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: