2012-12-23 18:13:43• hírek • Kocsis Zoltán

Négy és fél kilósan halt meg a közel öt éves kislány

Vizsgálatot rendelt el Eugeniu Avram prefektus annak a négyéves kislánynak a halála ügyében, aki még pénteken hunyt el a mentőben, útban a Szatmár Megyei Kórház Sürgősségi Osztálya felé. Amikor az orvosok meglátták a holttestet, maguk is elborzadtak: a négy éves és nyolc hónapos gyerek súlya alig volt négy és fél kilogramm! Testhőmérséklete pedig alig 26 Celsius-fok!

A boncolás során kiderült, hogy a kislány halálát nem csak a kihűlés, hanem szív-és légúti elégtelenség, alultápláltság és bronchopneumonia (a bronchusoktól az alveolusokig terjedő akut hörgő- és tüdőgyulladás) okozta. Emellett a kislány gyerekkori encephalopathiában, azaz agyvelő-károsodásban is szenvedett!

Az elhunyt kislány Szárazberekben egy roma család tagjaként abban a gödörben élt, ahol korábban téglákat égettek. A kalyibában további tizenegy testvérével tengette életét, miközben anyjuk Ausztriában dolgozott.

A Szatmár Megyei Rendőrség és a prefektúra egyaránt tájékoztatta a helyzetről a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely, az időközben hazaérkezett anya beleegyezésével, négy - négy és nyolc év közötti - gyereket a szatmárnémeti Prichindelul gyerekközpontban helyezett el. Közülük az egyik gyerek részleges paralízisben (bénulás) szenved! A többi hét gyereket - közölük kettő már nagykorú - a szülők rokonai vették ideiglenesen magukhoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: