2013-11-27 01:43:31• hírek • Kocsis Zoltán

Negatív rekordot állított be a Steaua, kikapott a Chelsea és a Barcelona

Popa és Neustadter párharca fotó: uefa.de
Popa és Neustadter párharca fotó: uefa.de

Kedd este a bukaresti Nemzeti Stadionban a Steaua valamennyi esélye elszállt arra, hogy tavasszal az Európa Ligában folytathassa az európai kupakalandot. A román rekordbajnok csak gól nélküli döntetlenre volt képes a Schalke ellen, míg a Basel ismét legyőzte a Chelsea-t - ezzel a németekkel vívhat ki-ki meccset a továbbjutásért. Meglepetések Európa-szerte.

A Nemzeti Stadion foghíjas lelátói előtt a Steaua kezdőcsapatában kapott helyet a szatmári Florin Gardos, míg a vendégeknél Szalai Ádám is a pályán hallgathatta a BL-himnuszt - mindketten a meccs végéig a pályán maradhattak.

Az első félidő nem hozott igazán BL-szintű játékot. Az első fél órában a Steaua egyenlő ellenfele volt a Schalkénak, a két csapat erejéből azonban egymás semlegesítése mellett másra nem igen tellett. Az utolsó negyed órára aztán a németek egyre inkább átvették a játék irányítását - mindez azonban a helyzetekben nem mutatkozott meg. Mindkét együttes előtt ugyanis egy-egy komoly gólszerzési lehetőség adódott. A 29 percben előbb a vendégek perui szélsője, Jefferson Farfan tüzelt kapu fölé 11 méterről egy baloldali beadás után, majd két perccel később a másik kapu előtt Federico Piovaccari félfordulatból leadott lövését védte Ralf Fahrmann kapus.

A Schalke a második félidő első perceire is átmentette fölényét, mégis a hazaiak voltak veszélyesebbek. Az 59. percben Alex Chiciu és Andrei Prepelita egymást zavarta, mígnem Benedikt Höwedes fel nem szabadított. Lukasz Szukala fejjel, majd lábbal is okozott némi zavart, a gólszerzéshez igazán közel azonban csak Cristian Tanase állt, ám szabadrúgását követően a labda centikkel elkerülte a kapufát.

Az utolsó tíz perc Szalai Ádámé lehetett volna, ám előbb csúsztatását követően suhant el a labda a kapufa előtt, majd Julian Draxler túlságosan is önzetlen passzát nem tudta elérni a védők (nem biztos, hogy szabályos) szorításában. Az összességében nem túl színvonalas meccset Piovaccari fejese és Farfan lövése zárta. Döntetlenjével a Steaua immár 22 csoportmeccs óta nem tudott nyerni a BL-ben, ezzel pedig beállította Szpartak Moszkva negatív rekordját.

Mivel a másik meccsen a Basel óriási meglepetésre odahaza is legyőzte a Chelseát, megelőzte a Schalkét. Veresége ellenére a Chelsea már biztosan továbbjutott, a Steaua pedig biztosan negyedik - minden más a Schalke - Basel összecsapáson dől el.

Nem ez lesz az egyedüli ki-ki meccs az utolsó fordulóban! A H csoportban ugyanis Serero és Hoesen góljaival az Ajax úgy is megverte 2-1-re a Barcelonát, hogy Veltmant a 48. percben kiállították, a hollandok pedig emberhátrányba kerültek. A csoport másik meccsén a szezonbeli legjobb játékával előrukkoló Milan Kaká, Zapata és Balotelli találataival 3-0 arányban legyőzte a Celticet. Mindez azt jelenti, hogy a Celtic tuti utolsóként végez, az egy pontos előnnyel rendelkező Milan és az Ajax pedig egymás ellen döntik el a továbbjutást. Milánóban.

Furcsa módon egyetlen olyan csoport volt, ahol nem csupa meglepetés született, ez pedig az F jelű halálcsoport. Wilshere révén az Arsenal már fél perc után vezetett a Marseille ellen, majd az angol középpályás újabb góljával simán nyertek az ágyúsok. A tavalyi döntős Dortmund improvizált védelemmel is 3-1-re megverte a Napolit. Reus szerzett vezetést a németeknek, majd a kommentátorok rémálma állt elő: előbb Błaszczykowski, majd Aubameyang is mattolta az olasz védelmet, miközben Insigne találata hét percre visszahozta a vendégek reményeit. Az utolsó fordulóban a Dortmundnak nyernie kell Marseille-ben, míg a Napolinak három góllal kellene legyőznie az Arsenalt ahhoz, hogy továbbjusson. Izgalmas végjátékra lehet tehát itt is számítani.

A G csoportban a Zenit a már továbbjutott, tartalékos Atletico Madrid, a Porto pedig az Austria Wien ellen ért el hazai pályán csalódást keltő 1-1-es döntetlent. Az utolsó fordulóban a portugálok Madridba, az oroszok pedig Bécsbe látogatnak. A riválisával szemben amúgy is pontelőnyben lévő Zenit tűnik esélyesebbnek.

E csoport:
Steaua Bucuresti -FC Schalke 0-0
a vendégeknél végig a pályán volt Szalai Ádám
FC Basel -Chelsea 0-1
gól: Szalah ()
A csoport állása: 1. Chelsea 9 pont, 2. Basel 8p., FC Schalke 7p., 4. Steaua 3p.

F csoport:
Arsenal -Olympique Marseille 2-0
gólok: Wilshere (1., 65.)
Borussia Dortmund -Napoli 3-1
gólok: Reus (10.), Błaszczykowski (60.), Aubameyang (78.) illetve Insigne (71.)
A csoport állása: 1. Arsenal 12 pont, 2. Borussia Dortmund 9p., 3. Napoli 9p., 4. Marseille 0p.

G csoport:
Zenit -Atlético Madrid 1-1
gólok: Alderweireld (74., öngól) illetve Adrian (53.)
FC Porto -Austria Wien 1-1
gólok: Martinez (48.) illetve Kienast (11.)
A csoport állása: 1. Atlético Madrid 13p., 2. Zenit 6p., 3. FC Porto 5p, 4. Austria Wien 2p.

H csoport:
Celtic Glasgow -AC Milan 0-3
gólok: Kaká (13.) Zapata (49.), Balotelli (60.)
Ajax Amsterdam -FC Barcelona 2-1
gólok: Serero (19.), Hoesen (42.) illetve Xavi (49., 11-es)
A csoport állása: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. AC Milan 8p, 3. Ajax 7p. , 4. Celtic Glasgow 3p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: