2014-08-22 15:46:07• hírek • Kocsis Zoltán

Neagu máris elhagyta az Olimpiát, a CFR Szatmárra jöhet

Egyetlen tétmérkőzést sem játszott az Olimpia színeiben, máris elhagyta a csapatot George Neagu. Jó hír lehet viszont a szurkolóknak, hogy a hírek szerint Szatmárnémetibe érkezik a Kolozsvári CFR csapata.

Meg nem erősített sajtóhírek szerint szeptember 5-én Szatmárnémetibe érkezik és barátságos mérkőzésen összecsap az Olimpiával a Kolozsvári CFR csapata. A háromszoros román bajnok „vasutasok" azon a hétvégén nem lépnek pályára, mivel a román válogatott Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezője miatt szünetel az élvonalbeli pontvadászat. Az Olimpia számára pedig azért felelne meg szeptember első szombatja, mert a program szerint azon a hétvégén nem kell bajnokit játszania.

Csík Tibor technikai igazgató megerősítette viszont, hogy George Neagu elhagyja a csapatot. A 29 éves bal oldali védő, aki szükség esetén bal oldali szélső középpályást is tud játszani, a nyáron érkezett Aradról. Korábban megfordult a Mioveniben, a Panduriiban és a Curtea de Argesben is, ezek színeiben pedig 30 alkalommal az élvonalban is pályára lépett. Most megegyezett a vezetőséggel és Temesvárra távozott, mondta Csík.

A korábbi kiváló védő elmondta, a szakvezetés nem tart igényt Konyeha Godwin Onyeka játékára sem. A 22 éves nigériai támadó középpályás a Pandurii kötelékeihez tartozik, ám legutóbb kölcsönben a Clinceniben szerepelt. Itt és a Nagyváradi Luceafarul színeiben eddig 42 alkalommal lépett pályára a második osztályban - meccseinek számát nem az Olimpiában fogja szaporítani.

Csík elmondta továbbá, hogy újabb felkészülési mérkőzés nem szerepel a terveik között a jövő hétvégén esedékes bajnoki rajtig, a fiúk addig itthon edzenek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: