2013-07-23 15:53:19• hírek • Kocsis Zoltán

Ne veszítsd szem elöl a házad!

„Ne veszítsd szem elöl a házad!" elnevezéssel tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányt folytattak július 23-án, kedden a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai. Ennek során meglátogatták a Caritas által működtetett Reménység Központot valamint az egykori városi strandot.

A Reménység Központban gyorsan beszélgetés alakult ki a látogatók és a rendőrök között. Előbbiek előadták a témával kapcsolatos személyes vagy csak hallomásból ismert tapasztalataikat. A rendőrök igyekeztek elmagyarázni a legveszélyeztetettebb kategóriának számító időseknek, hogy a jószomszédi viszony biztonságot ad: fontos, hogy figyelemmel tartsuk felebarátaink javait, ingatlanjait is. Mindez azonban nem elég, fontos ugyanis, hogy ne nyissák ki bárkinek a kaput, ne adjanak információt saját vagy szomszédaik programjáról, beszéljenek elővigyázattal az idegenekkel.

Szót ejtettek a telefonos csalásokról is, az idősek pedig elmondták, sem a nyeremények igéretének, sem pedig a baleset-módszernek (ismeretlenek közlik, a felhívott egy közeli rokona súlyos közlekedési balesetet okozott, ám egy bizonyos összeg fejében elintézik, hogy ne induljon ellene eljárás) nem dőltek be.

Ezt követően az egykori városi strandon folytatták megelőzési és tájékoztató tevékenységüket a rendőrök. Többek között arra hívták fel a napozók figyelmét, hogy a földszinten vagy az első emeleten lakók ne aludjanak nyitott ablak vagy nyitott erkélyajtó mellett még a legnagyobb melegben sem.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: