2013-05-14 15:44:15• hírek • Kocsis Zoltán

Ne veszítsd szem elől a házad!

Mivel országos viszonylatban tovább nőtt a lakásból történő lopások száma, ezért a Román Rendőrság számára idén is a legfontosabb prioritások közé tartozik ezen bűncselekmény visszaszorítása. Fontos tudni, hogy minden negyedik esetben maga az áldozat könnyíti meg a betörő dolgát!

Romániában az év első négy hónapjában 12.548 lakásból való lopást regisztráltak - ez a szám 6%-kal magasabb, mint a tavaly ebben a periódusban elkövetett 11.808 lopás. Sajnálatos módon ez a tendencia Szatmár megyében sem áll másként: idén 213 lakásból való lopást követtek el, szemben a tavalyi 200-zal. A Szatmár Megyei Rendőrségnek az első négy hónapban 12 betörőt sikerült bíróság elé állítania, akik legkevesebb 38 lopásért felelősek. Az okozott kár értéke meghaladja a százezer lejt, ennek 60%-át viszont le tudták foglalni a rendőrök.

A leggyakoribb esetben a bűnözők az ajtók és ablakok felfeszítésével jutnak be a lakásba, ám az esetek 25%-ában maga az áldozat könnyíti meg a dolgukat, elsősorban az ajtók, ablakok nyitva hagyásával illetve a nem megfelelő bezárásával. A lopások jelentős részét kiskorúak követik el, akik benyitnak és elvisznek minden értékesnek tűnő dolgot egy méteres körzetből. Amúgy is általános tendencia, hogy a betörők a kis méretű, ám értékes dolgokat preferálják. A hátizsákos betörők ideije lejárt tehát - maszkjuk és kesztyűjük azonban legtöbbjüknek van.

A május és július között a „Ne veszítsd szem elől a házad!" elnevezésű tájékoztató kampányban a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai ötezer levelek küldenek majd szét a megye lakosainak, találkoznak az esetleges célcsoport tagjaival illetve szórólapokat osztogatnak.

Utóbbiban több hasznos tanáccsal igyekeznek szolgálni a lakástulajdonosoknak. Tömbházakban élők számára javasolják a kaputelefon felszerelését, a földszinten és az első emeleten lakók számára az ablakok és az erkélyek ajtajainak bezárását, a szomszédokkal való jó viszony kialakítását. Fontos, hogy a bejárati ajtó erős, masszív legyen és mindig legyen bezárva - még akkor is, ha otthon tartózkodunk.

A lakóházakban élők számára fontos, hogy legyen kaputelefonjuk, videórendszerük, mozgásérzékelős világításuk és kellően magas kerítésük. Mindkét kategória számára fontos továbbá, hogy lehetőleg ne engedjenek be ismeretleneket a lakásba, nem árulják el idegeneknek napi programjukat illetve elutazásaik időpontját - ezeket az információkat ne  osszák meg a közösségi oldalakon sem. A szakemberek szerint a tény, hogy viszonylag ritkán kerül sor fizikai erőszakra és bántalmazásra, arra utal, hogy az elkövetők a betörés előtt alaposan feltérképezték a terepet.

Szatmárnémetiben, mint minden városban, a legveszélyeztetettebb környék a lakónegyedek betondzsungelje. Előfordult, hogy úgy rabolták ki a földszinti vagy első emeleti lakást nyáron, a nyitott ablakok adta lehetőséget kihasználva, hogy a békésen alvó lakók észre sem vették.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: