2018-11-05 14:51:33• hírek • Bede Emőke

Ne vesszünk el az újrahasznosítás labirintusában!

Az ópusztaszeri labirintus felülnézetből.
Az ópusztaszeri labirintus felülnézetből.

Cikkünk címe lehetne akár átvitt értelmű is, de ez alkalommal szó szerint kell érteni, ugyanis a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség a nagysikerű, országos szinten is elismert kupakpanós akció után újabb ambiciózus célt tűzött ki maga elé: PET-palackokból megalkotni az újrahasznosítás labirintusát.

Az új projekt részleteiről az ügynökség vezetője, Békéssy Erzsébet számolt be egy hétfői találkozó során. A cél most is a régi: felhívni a megye lakosságának figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás fontosságára, ennek eszköze pedig ez alkalommal egy műanyag palackokból épült labirintus lesz. Amellett, hogy a flakongyűjtés izgalma közösséggé kovácsolja a projektben résztvevő tanintézmények segítségét, így még arra is megtanítja a fiatal generációt, hogy a műanyagnak van jobb helye is annál, minthogy eldobjuk egy árokparton.
 

A megvalósítás részleteit illetően Békéssy elmondta, a diákok 2 literes palackokat fognak gyűjteni az előttünk álló hónapokban, melyekből aztán egyenként 4 méter széles és 1,80 méter magas elemeket fognak készíteni egy fémhálóra való rögzítés által. Ezekből az egységekből még a 2018-2019-es tanév során egy 1,8 hektárnyi területen építik fel majd azt a labirintust, mely a feltett kérdésekre helyesen válaszolva sikeresen végigjárható, a célnál pedig egy információs pont várja majd a „játékosokat”. Az ötlet egyébként néhány olvasónak ismerős lehet, ugyanis hasonló megvalósítással a magyarországi Ópusztaszeren is lehet találkozni, az ottani labirintus azonban élősövényből áll.



Persze jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi történik azzal a flakontöbblettel, mely nem kerül beépítésre. Nos, az ügynökség vezetője erre is választ adott: a fel nem használt palackokból kerül megépítésre az a híd és az a pontonhíd, melyet egy korábban lezajlott verseny keretében választott ki egy bizottság a diákok által beküldött pályaművek közül. A Ro-Hu 62-es, ismertebb nevén a „Határtalan zöld folyosó” elnevezésű projekt versenyén a szatmári Aurel Popp Művészeti Líceum 13 tanulója, valamint több bukaresti, kolozsvári és debreceni egyetemista is beadta jelentkezését. A nyertes tervekről szóló cikkünk ide kattintva tekinthető meg.
 

A gyűjtésben való részvételi szándékot az iskolák december 1-ig jelezhetik, maga a gyűjtési folyamat jövő év májusáig tart majd, a labirintus ünnepélyes megnyitójára pedig 2019. június 5-ig kell várnunk. Hogy miért éri meg jelentkezni a tanintézményeknek erre a nagyszabású akcióra? Mert közösséget teremt. Mert jóra nevel. Mert nem igényel semmilyen anyagi ráfordítást. És végső soron azért, mert a legeredményesebbeket a már jól megszokott módon díjazzák is. A gyűjtésben résztvevő tanintézmények ingyenesen meglátogathatják a labirintus helyszíneként szolgáló Kentaur szabadidőközpontot;  azon 10 intézmény diákjai pedig, akik a leghosszabb falat építik fel, egy egyhetes ópusztaszeri kiránduláson vehetnek részt. A dobogó első fokán végző intézmény megkapja Az Év Iskolája/Óvodája címet, mellyel a labirintus egy éves ingyenes használati lehetősége is jár. Úgyhogy ovik és iskolák, gyűjtésre fel!
 

A projekt nem valósulhatna meg a Szatmár megyei diákok aktív közreműködése nélkül, azonban azt is érdemes tudni, hogy kiknek tartozunk még köszönettel a megvalósításban nyújtott támogatásért cserébe. Mint említettük, a szervező a környezetvédelmi ügynökség, de oroszlánrészt vállalt a  kezdeményezésben a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség is. Ugyanakkor az Erdészeti Igazgatóság, a Kentaur szabadidőközpont, a Szatmárudvari Polgármesteri Hivatal, az Alpin Recycling Kft. és az aranyosmeggyesi Alu Menziken cég is sokat tesz annak érdekében, hogy a terv valósággá válhasson még ebben a tanévben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: