2005-12-13 22:20:29• hírek • Szatmar.ro

Nőtt a bűncselekmények száma

40 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma - derült ki a Rendőrfelügyelőség évértékelőjéből.

 
A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség kedden tartotta évértékelő beszámolóját.  Liviu Taut Szatmár megyei rendőrfőfelügyelő szerint 40 százalékkal növekedett a bűncselekmények száma a 2005-ös év során.

 A statisztikák szerint Szatmár megyében a bejegyzett bűncselekmények száma idén 3 788-ról 4 919-re ugrott fel. A megoldott ügyek száma ezzel ellentétben csak kis mértékben nőtt, összesen hetvenkilenccel több megoldott ügyet tartanak számon az idén. A gyilkosságok száma megkétszereződött a tavalyi évekhez képest és ezek legtöbbjét valamilyen fegyverrel követték el, derül ki a statisztikákból. A gazdasági bűncselekmények is növekvő tendenciát mutatnak, itt azonban a tavalyi évhez képest egy üggyel többet sikerült felgöngyölíteniük a rendőröknek, összesen 127 csalást nyomozását zárták le. Az idén elkövetett rablások száma 68 volt, ezek kisebb anyagi kárt hoztak magu után, de annál nagobb veszélyt jelentenek a lakosságra, mivel az adatok szerint ezek nagy részét alkohol hatása alatt álló emberek vitték véghez, ez pedig növeli az erőszakosság veszélyét. A 2005-ben történt 71 közúti baleset összesen 30 halottal járt, 44 személy pedig súlyosan megsérült. Liviu Taut elmondta, jövőre mindenképpen azon lesznek, hogy valamelyest csökkentsék ezeket a számokat, az új vezetőtestület összeszokása után komolyabb munkát várhatunk majd a rendőröktől. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: