2018-11-30 08:40:23• hírek • MTI

Ne hagyja ki, ha ide látogat: ismét közlekedik a fényvillamos Budapesten

Foto: Mervai Márk - szmo.hu
Foto: Mervai Márk - szmo.hu

Ha Budapesten jár, ezt biztosan ne hagyja ki!

Immár tizedik alkalommal szállít utasokat a budapesti karácsonyváró időszak fénypontja, a LED-füzérrel díszített villamos. A Fényvillamos a Duna-parton csilingelve a rajta utazóknak és a gyalogosoknak is felejthetetlen élményt nyújt advent kezdetétől január 6-ig szállítja az utasokat.

 

Évről évre nagy érdeklődés kíséri a főváros és a BKV jelképévé vált 3500 méternyi fényfüzérrel, összesen 39 200 darab fehér és kék színű LED-égővel megvilágított jármű útját – derült ki a BKV Zrt. közleményéből.

 

November 29-én, 16 óra 30 perc után lehet felszállni a 2-es villamos Jászai Mari téri megállójában az idén 50 éves BKV különleges járművére, amelyet ünnepélyes keretek között indított útjára Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dabóczi Kálmán a BKK Zrt. vezérigazgatója.

 

Az 50 éves BKV 2 motorkocsiból álló UV szerelvénye – amelyen érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet utazni – 2018. november 29. és 2019. január 6. között, december 24. és december 31. kivételével naponta 16 órától 21 óra 30 percig közlekedik.

 

A részletes menetrend itt található.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: