2011-09-14 12:54:15• hírek • Szatmar.ro

Ne bízd a véletlenre a téli meleget, hívd inkább Poszetéket

Az augusztusi kánikulát szeptember első napjaiban hirtelen jött és igen kellemetlen hűvös idő váltotta fel, amely sokunkban felébresztette a gondolatot: lassan ismét gyújthatjuk be a kazánokat, közeledik a tél.

Van azonban ezzel egy kis probléma: bár néhány évvel ezelőtt még kevés jelentőséget tulajdonítottak neki, ám az E-ON gázszolgáltató az utóbbi egy-két esztendőben egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kazánok, bojlerek biztonságára. Amennyiben lejár például a fűtőberendezések műszaki vizsgája (a járatosak számára csak ISCIR-vizsga), amelyet két évente kell megújítani, akkor bizony könnyen lehet, hogy a hideg közepette a didergő ember arra ébred, hogy leállították a gázellátását. Pedig ő minden számlát kifizetett.

Ennek elkerülése végett nem árt minél hamarabb felkeresnie mindenkinek a Poszetéket, szakembereik ugyanis bármely kazánt, bojlert az ISCIR szabványai és követelményei szerint letesztelnek.

Az utóbbi idők szigorításai következtében új kivitelezési terveket kell készítenie mindenkinek, aki új berendezéssel cserélte ki a régit, vagy akár csak más helyre költöztette azt - a Poszeték ebben az esetben is tökéletes partnerei minden felhasználónak.

A gázzal működő berendezések beüzemelése nem játék - a biztonságra mindenkinek figyelnie kell. Az E-On ezt olyannyira megteszi, hogy még azt is ellenőrzi, a gázvezeték le van-e festve rozsdaálló festékkel! Miért akar magának gondot, ha ott vannak Poszeték, akik mindent elintéznek. Akár még a dokumentációk beszerzésében is segítenek.

Bárki betér Poszetékhez, két szervízszerződés közül választhat. Aki az átalánydíjas szerződés mellett dönt, annak évi 150 lej fejében korlátlan alkalommal javítják, ellenőrzik a berendezéseit. Aki pedig a keretszerződést választja, az csak akkor fizet, amikor baj van kazánjával, bojlerével.

Poszeték forródrótot is üzemeltetnek, hogy a kliens a 0742708708-as telefonszámot bármikor tárcsázhassa, amikor szakemberekre van szüksége. Az ügyfélfogadás 8-18 órák között működik, minden hétköznap.

Több mint másfél évtized tapasztalata nem tévedhet, Poszeték nem véletlenül vívták ki a szatmárnémetiek elismertségét: gáz- és vízszerelésben kevés olyan megbízható cég van, mint a Poszetéké.

Ne feledje, egy-egy beszerelés, módosítás engedélyeztetés 2-3 hónapba is kerülhet. Nincs veszíteni való ideje!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: