2010-03-30 11:59:30• hírek • MTI/Reuters

Naponta több órát tévéznek

Nem csak az amerikai gyerekek nőttek össze a kanapéval: a világon élő gyerekek harmada naponta három vagy több órát tölt a televízió vagy a számítógép képernyője előtt - derült ki 34 ország több mint 70 ezer tinédzserének megkérdezéséből.

A gyerekek nem mozognak eleget, nem számít, hogy gazdag vagy szegény országban élnek - mutatott rá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmánya. "Az, hogy szegény országban nő fel egy gyerek, nem jelenti feltétlenül, hogy kevesebbet tévézik és többet mozog" - mondta Regina Guthold, a WHO munkatársa.  A The Journal of Pediatrics című tudományos folyóiratban ismertetett kutatás során 13 és 15 év közötti tizenéveseket - összesen 72 845-öt - kérdeztek meg a világ minden táján, beleértve Észak- és Dél-Amerikát, Ázsiát, Európát, Afrikát és a Közel-Keletet. A felmérés 2003 és 2007 között készült.

A szakértők a heti öt alkalommal, alkalmanként legalább egy órán át tartó mozgást vették számításba mint kielégítő fizikai aktivitást. Ennek alapján a felmérésben részt vett gyerekek mindössze 15 százaléka mozgott eleget.  A fiúk negyede és a lányok 30 százaléka viszont nem felelt meg e feltételnek. A lányok mindenhol lemaradtak a fiúk mögött, kivéve Zambiát. Az uruguayi fiúk érték el a legjobb eredményt (42 százalékuk mozgott eleget), és a Zambiában élők a legrosszabbat (mindössze 8 százalék).  A lányok "versenyét" az indiaiak nyerték, a szubkontinensen a 13-15 éves lányok 37 százaléka mozgott eleget. Egyiptomban viszont nagyon rossz arányt mértek, ott csak a tini lányok 4 százaléka felelt meg a WHO feltételének.

Összességében a mianmari gyerekek minősültek a legkevésbé "ülő szobornak", az ázsiai országban mindössze a fiúk 13 és a lányok 8 százaléka töltött naponta három órát vagy annál többet a képernyők előtt. Az ülő életmódhoz leginkább a St. Lucián és a Kajmán-szigeteken élő tizenévesek ragaszkodtak, ott naponta a fiúk 58, a lányok 64 százaléka "képernyőzött" többet három óránál. A kutatás során nem vizsgálták, hogy milyen okok húzódhatnak meg a mozgáshiány mögött, a WHO szakértője szerint ugyanakkor az urbanizáció, az autókhoz és a televíziókhoz való hozzáférés kapcsolatban lehet a tinédzserek életmódjával.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: