2010-12-17 00:26:13• hírek • Szatmar.ro

Kellett a Kabát a Debrecennek

fotó: dvsc.hu
fotó: dvsc.hu

A labdarúgó Európa-liga utolsó játéknapján még hat csapat küzdött meg a három továbbjutó helyért, ezek közé sajnálatos módon azonban nem tartozott a Debrecen. A magyar bajnok mégis komoly tétért lépett pályára a már szintén kiesett Sampdoria ellen: első pontját vagy pontjait szerette volna megszerezni.

A DVSC ráadásul nem csak az idei szezonban, hanem még egyáltalán nem szerzett pontot európai kupák csoportkörében. Erre most remek alkalma nyílott, hisz az ellenfél a demotivált, a tartalékokkal felálló Sampdoria volt. Jellemző, hogy a budapesti kezdőből csak Volta és Koman kapott szerepet a genovaiak hétvégi bajnokiján - utóbbi csereként. A magyar középpályás ezúttal viszont ott volt a kezdő sípszónál is, egy csapatkapitányi szalaggal a karján.

A fagyos budapesti éjszakában (mínusz hét Celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála) csendes adogatással teltek az első percek, némi olasz fölényben. Az első említésre méltó eseményig 26 percet kellett várni, ekkor Kabát távoli bombáját da Costa kapus szépen védte. Ettől mintha bátorságot kaptak volna a magyarok, Czvitkovics éles szögből leadott lövését da Costa fogta, majd Mbengono lőtte körbe az olasz kaput. A vendégek minderre egy gyengécske Koman-lövéssel tudtak válaszolni.


Kétszer is ürölhettek a debreceniek, kár hogy későn jött a siker fotó: dvsc.hu
Kétszer is ürölhettek a debreceniek, kár hogy későn jött a siker fotó: dvsc.hu


A nem túl mozgalmas első félidő után egy színvonalasabb második felvonás következett, ami rögtön egy magyar góllal kezdődött: a 48. percben egy baloldali beadást Kabát lőtt a hálóba. A vezető találat szárnyakat adott a Debrecennek, amely lefocizta a Sampdoriát. A taljánok legjobbja egyértelműen a fiatal brazil kapus, da Costa volt, aki bravúrral védte Laczkó szabadrúgását, majd Szakály és Böde lövését is. A Debrecen tovább rohamozott, aminek pedig a 86. percben meg is lett az eredménye: Böde ugratta ki remekül Bernáthot, ő középre lőtt, a rövid saroknál érkezett Kabát és beállította a 2-0-ás végeredményt.

Ezzel a Debrecen megszerezte történelme első győzelmét az európai kupák csoportkörében: erre legutóbb 2004 őszén a Ferencváros volt képes. A magyar bajnok győzelmével azt a blamát is elkerülte, hogy egyedüliként ne szerezzen pontot idén az EL-csoportkörben.

Amint azt már említettük, a hat csoportban összesen három kiadó hely volt, ám a címvédő Atletico Madrid nem tudta megcsípni az egyiket, így a CSZKA Moszkva 2005-ös égése után először fordult elő, hogy a címvédő bennragad a csoportban. A madridiak a leverkuseni hóviharban több ziccert is elszalasztottak, ráadásul Helmes gólja után hátrányba is kerültek. Bár a 72. percben Fran Merida első labdaérintéséből kiegyenlített (érdekesség, hogy a találat előtt gyakorlatilag a román Alexandru Tudor játékvezető szerezte meg a labdát a spanyoloknak), ám a győzelmet nem tudták kicsikarni. Más kérdés, hogy azzal sem mentek volna semmire, mivel ellenlábasuk, az Arisz Szaloniki hozta a kötelezőt, 2-0-ra legyőzte a Rosenborgot és továbbjutott.


Hóviharban búcsúzott Leverkusenben a címvédő Atletico fotó: bayer04.de
Hóviharban búcsúzott Leverkusenben a címvédő Atletico fotó: bayer04.de


Mindössze egy ki-ki meccs volt csütörtökön, ahol elmaradt a meglepetés: a Lille sima 3-0 arányban verte a Gentet. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a belgák szinte magukat verték meg, hiszen az első két francia gól előtt hatalmas védelmi hibákat vétettek, a saját kapujuk előterében vesztettek labdát. Ennek ellenére a hazai győzelem jogosságához nem férhet kétség, mivel a Lille háromszor is eltalálta a kapufát.

A legbonyolultabb helyzet a G csoportban volt, ahol az Anderlechtnek mindenképpen le kellett győznie a Hajduk Splitet, amit de Sutter és Suarez góljaival meg is tett. Igen ám, de Juhász Rolandéknak emellett imádkozniuk kellett, hogy a már továbbjutott Zenit Szentpétervár nyerjen az AEK Athén otthonában. Ez alapesetben (fogadók nyelvén szólva) nem egy tipikus kettes, főleg amikor a 39. percben a hazaiak büntetőhöz jutottak. Blanco azonban kapu fölé bombázott, négy perccel később pedig Buharov vezetést szerzett az oroszoknak. A görögök a szünet után még megpróbáltak egyenlíteni, ám Rosina parádés gólja megtörte őket, a végén pedig Gyeniszov tette teljessé a szentpéterváriak győzelmét. Ezzel a Zenit hatból hat meccset nyert és egyedül zárta százszázalékosan a csoportkört.

I csoport:
Debrecen
- Sampdoria 2-0
gólok: Kabát (48., 86.)
PSV Eindhoven - Metaliszt Harkiv 0-0
a hazaiaknál Dzsudzsák Balázs a 90. percben lépett pályára
A csoport végeredménye: 1. PSV 14p., 2. Harkiv 11p., 3. Sampdoria 5p., 4. Debrecen 3p.

A csoport:
Juventus - Manchester City 1-1
gólok: Giannetti (44.) illetve Jo (77.)
Salzburg - Lech Poznań 0-1
gól: Stilics (30.)
A csoport végeredménye: 1. ManCity 11p., 2. Poznań 11p., 3. Juventus 6p., 4. Salzburg 2p.

B csoport:
Leverkusen - Atletico Madrid 1-1
gólok: Helmes (69.) illetve Merida (72.)
Arisz Szaloniki - Rosenborg 2-0
gólok: Cesarec (45.), Faty (90.)
A csoport állása: 1. Leverkusen 12p., 2. Arisz 10p., 3. Atletico 8p., 4. Rosenborg 3p.

C csoport:
Lille
- Gent 3-0
gólok: Obraniak (31.), Frau (56.), Sow (88.)
Levszki Szófia - Sporting Lisszabon 1-0
gólok: Mladenov (45.)
A csoport állása: 1. Sporting 12p., 2. Lille 8p., 3. Gent 7p., 4. Levszki 7p.

G csoport:
AEK Athén - Zenit Szentpétervár 0-3
gólok: Buharov (44.), Rosina (67.), Gyeniszov (88.)
a vendégeknél Huszti Szabolcs a 74. percben állt be és adott egy gólpasszt
Anderlecht - Hajduk Split 2-0
gólok: de Sutter (12.), Suarez (41.)
a hazaiaknál Juhász Roland végig a pályán volt
A csoport végeredménye: 1. Zenit 18p., 2. Anderlecht 7p., 3. AEK Athén 7p., 4. Hajduk 3p.

H csoport:
Stuttgart
- Odense 5-1
gólok: Gebhart (20., 65.), Høegh (48., öngól), Pogrebnyak (70.), Marica (90.), illetve Utaka (72.)
a hazaiaknál Ciprian Marica végig a pályán volt
Getafe - Young Boys 1-0
gól: Sardinero (15.)
A csoport végeredménye: 1. Stuttgart 15p., 2. Young Boys 9p., 3. Getafe 7p., 4. Odense 4p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: