2019-09-26 12:45:07• hírek • Bajnai Botond

Napi szinten mintegy 700 pácienst lát el a Szatmár Megyei Kórház konyhája

A Szatmár Megyei Kórház saját, több mint egy éve működő konyhájának teljesítményét értékelte ma délben Adrian Marc kórházmenedzser és Pataki Csaba megyei tanácselnök.

2018 nyarán, mintegy 13 év után önállósította magát betegei napi élelmezése tekintetében a Szatmár Megyei Kórház. Bő egy évtizeden át külső cégek, kifőzdék konyhájáról érkezett a napi eledel. Adrian Marc kórházmenedzser szerint ez sem a minőség, sem pedig anyagi szempontból nem volt jó megoldás, ezért 2017-ben úgy döntöttek saját lábra állnak, és maguk állítják elő a napi kosztot.

Ma délben sajtótájékoztató során a kórházmenedzser és Pataki Csaba megyei tanácselnök az elmúlt egy évet értékelték, illetve a további tervekről tájékoztatták a sajtó jelenlévő munkatársait. Pataki elmondta, amikor 2016-ban átvette a megyei tanács vezetését, az egyik legégetőbb problémát a megyei kórház élelmezésének megreformálása jelentette.

 

„Véleményem szerint, a páciensek mielőbbi felépüléséhez nem csak a kórházi személyzet felkészültsége, és a szalonok kényelme járul hozzá nagyban, hanem az is, hogy minőségi táplálékot kapjanak napi szinten” – mutatott rá Pataki. Elmondta, az ételszállító céggel való együttműködés anyagi szempontból nagyon megterhelő volt a kórház számára, ami szintén indokolta egy saját konyha létrehozását.

 

„Az, hogy házon belül oldjuk meg a napi koszt előállítását, nem volt egy könnyű feladat, hiszen amellett, hogy szükség volt megfelelő helyre és körülményekre, a személyzetet is biztosítani kellett a megfelelő működéshez. Nagyjából egy évbe telt, míg mindezt sikerült megvalósítani. Azóta eltelt egy év, és úgy gondolom minden tekintetben sikerült eredményeket elérni. Úgy gazdasági tekintetben, mint az étel minősége tekintetében is sikerült nagyot lépni előre” – magyarázta Pataki.

A sajtótájékoztató során a konkrét számadatokról Adrian Marc kórházmenedzser ejtett néhány szót. Elmondta, nem volt könnyű feladat mindent úgy megvalósítani, hogy az kifogástalanul működjön, hiszen az azt megelőző 13 évet nem lehet a szőnyeg alá seperni. Voltak kialakult rutinok, bevett szokások, ami sokak számára nyújtott egy biztonságérzetet, viszont a két korszakot mindössze két nap választotta el.

 

„Még pénteken kintről kaptuk az ennivalót, vasárnap reggeltől pedig már saját magunk kellett megszervezzük az egészet. Ami a legnagyobb kihívás volt: szerettük volna elérni, hogy a rendszer gyorsabban és hatékonyabban működjön, mint az azt megelőző bő egy évtizedben, elsősorban a betegek kényelme és biztonsága érdekében. Meg kellett szervezni minden apró részletet, az alapélelmiszerek beszerzésétől kezdve, a steril konyhai körülményen át, egészen a hűthető és fűthető kamrák kialakításáig, hogy az ételt tárolni, majd a lehető legfrissebben felszolgálni azt a betegeknek.” – magyarázta Marc.

 

Mivel a konyha nem csak az az épületet szolgálja ki, amelyikben működik, tehát a sürgősségi kórház épületét, hanem a régi kórházat és a fertőző betegségek kórházát is, több szempontnak is eleget kellett tenni annak érdekében, hogy mindenkihez frissen melegen jusson el az étel.

 

„Sokat dolgoztunk azon, hogy technológiai szempontból naprakészek legyünk. A lehető legjobban lerövidüljenek az előkészítési idők, ugyanakkor szerettük volna azt is elérni, hogy az ételek minél változatosabbak és táplálóbbak legyenek. Éveken keresztül sok panasz érkezett a kórházi kosztra, úgy a betegek, mint a gárdás orvosok részéről, akik ugyanazt az ételt kapták és kapják ma is.” – tette hozzá Marc.

 

Ami az étkeztetés anyagi vetületeit illeti, e tekintetben is hatalmas eredményt sikerült elérni. A 2018 nyarát megelőző 12 hónapban, amikor ételszállító cég biztosította a betegek napi háromszori étkezését, 3 778 810 lejébe került a kórháznak a szolgáltatás. A saját konyha elindítását követő 12 hónapban a költségek 2 846 810 lejre csökkentek úgy, hogy eközben a szolgáltatás minősége megemelkedett, azaz sikerült spórolni 932 000 lejt. Ennek az összegnek egy részét a konyhai felszerelések fejlesztésébe sikerült befektetni, 2018-ban és 2019-ben mintegy 400 000 lejt fordított a konyha fejlesztésére a kórház.

 

Jelen pillanatban napi szinten 650-750 közötti porciómennyiség készül el a kórház konyháján, három főétel, és két uzsonna, illetve több mint 16 -féle diétás menü. A kórház élelmezési osztályán jelenleg 35 alkalmazott dolgozik (szakácsok, dietetikusok, kisegítő személyzet, stb.).

 

Ami az ételek összeállítását illeti, minden étkezésre személyenként kiporciózott adagot kap minden beteg: vaj, dzsemek, pástétom, sajtfélék, tejtermékek, húsok és felvágottak, főtt étel, stb. Ugyanakkor Adrian Marc elmondta, a kórház rövid távú jövőbeni tervei között szerepel egy kórházmenza kialakítása is, ahol az alkalmazottak jutányos áron juthatnak majd hozzá a napi koszthoz, és nem a piacról kell beszerezzék a napi kiflit, palacsintát, vagy szendvicset, ahogy azt sokan most csinálják.

 

„Ez számos külföldi kórházban már nagyon jól működik. Szeretnénk ha nálunk is sikerülne ezt minél előbb bevezetni” – tette hozzá a kórházmenedzser.

A sajtótájékoztatót követően néhány pácienst is megkérdeztünk, akik éppen ebédjüket fogyasztották el, zöld-paszuly leveset, majd sertéspörköltet natúr krumplival, rizzsel és zöldséggel. Kivétel nélkül mindannyian azt nyilatkozták, az étel finom, jó ízű és meleg, csak egy csipetnyi só hiányzik belőle, bár tisztában vannak azzal is, nem javallott a túlzott sófogyasztás, főként nem a kardiológiai osztályon, ahol ők magukat is kezelték.

 

Voltak olyanok is, akik évekkel ezelőtt már kipróbálhatták a megyei kórház nyújtotta ellátást, ők is határozottan állítják úgy a körülmények, mint az étel is sokkal jobb, mint annak idején volt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: