2007-12-03 11:10:17• hírek • Szatmar.ro

A robotzsaru visszatér

robotEgy új, közszolgálati feladatokat ellátó robotok fejlesztésén dolgoznak.
Nem véletlen, hogy a japánok a leginkább „robotmegszállott” nép: 2050-re az ország lakosságának egyharmada 65 év felett lesz, az időseket pedig ápolni, mozgatni kell, valamint segíteni a házimunkákban. Mindezekre képes robotok már tíz éven belül kereskedelmi forgalomban lesznek a szigetországban.

Közismert, hogy egyetlen társadalom sem öregszik olyan rohamosan, mint a Japán: ha az előrejelzések nem csalnak, és valami csoda folytán nem következik be radikális változás a szigetország demográfiai mutatójában, akkor 2050-re Japán lakosságának egyharmada már nyugdíjas lesz, betöltötte a 65. életévét.

A kormányzat és az illetékesek ugyancsak aggódnak a trend láttán, nem véletlen, hogy komoly erőfeszítéseket tettek már eddig is a háziápoló rendszer kiépítésére. A japán öregek ugyanis nem szeretnek gyermekeik terhére lenni, többnyire ápolót fogadnak magukhoz. Könnyen lehet azonban, hogy tíz éven belül már nem is emberek, hanem robotok segédkeznek a mozgásukban korlátozott öregeknek.

Robotápolók

A szigetország Waseda Egyetemének kutatói a hét elején mutatták be azt a különleges fejlesztésű robotot, amely jelentősen megkönnyítheti a japán nyugdíjasok életét. A Twendy-One névre keresztelt robot képes kétszersültet szervírozni, kiemeli a hűtőszekrényből a ketchupöt, sőt, a bemutatón még az ágyból való felkelésben is igen hasznosan segítette az időseket. Persze Twendy-One ennél többre is képes lesz majd, ha jó tíz év múlva kereskedelmi forgalomba kerül: a tervek szerint a háztartási munkák java részét magára vállalja majd.

Már Twendy-One elődje, Wendy is házias volt: a tojást finom mozdulatokkal törte fel és sütött meg – a beszámolók szerint pontosan úgy, ahogy azt egy mesterszakács tette volna. Utódjának mozgása még kifinomultabb, noha az egyik legnagyobb problémát a robotgyártás terén éppen a finommechanika és az erő kombinálása jelenti. „Komoly kihívás a robot erejét, rugalmasságát és finom mozgását összehangolni” – mondta el a bemutatón Shigeki Sugano, az egyetemi kutatócsoport vezetője.

Az alig másfél méteres és több mint egy mázsás robot persze nem lesz olcsó mulatság: az előzetes becslések szerint legalább 200 ezer dollárba fog kerülni, így valószínűleg jól meggondolják majd az idősebb japánok, hogy egy ápolónőt vagy inkább a Twendy-One-t vegyék maguk mellé.

Egy másik, olcsóbb fejlesztésű robot ugyanakkor nagy népszerűségre tehet szert már az elkövetkező években is: a szintén japán fejlesztésű robot átmozgatja a berozsdásodott izmokat. Az új fitnesz tréner húsz különféle gyakorlat bemutatására képes, így nem meglepő, hogy számos öregek otthona jelezte már érdeklődését a robot iránt.

Az amerikaiak robotrendőrt fejlesztenek

Egészen más jellegű felhasználásokon törik fejüket az amerikai robotfejlesztők: a harctéren bevethető robotok mellett immár több nagyváros rendőrkapitánysága is azon gondolkozik, hogy az iraki harcmezőkön már kipróbált Swords elnevezésű robot civil változatát bevetik a település közbiztonságának javítása érdekében.

A Talon SWAT/MP elnevezésű robot ugyan felszerelhető fegyverekkel is, de a houstoni, San Franciscói és a texasi rendőrség robotjai egyelőre fegyvertelenül látnak el próbaszolgálatot. A tervek szerint a robotzsarukat azért élesben ellátnák elektromos sokkolókkal, hogy a speciális bevetések során azért mégse legyenek teljesen fegyvertelenek.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: