2010-04-14 09:35:27• hírek • MTI-Press

Napenergia hajtotta repülővel a Föld körül

Felfedezők családjából származik, akiket mindig foglalkoztatott a környezet és a természeti erőforrások kérdése. Nagyapja volt az első ember, aki kutatta a sztratoszférát, léghajóval áthatolva a légkörön; apja vitte végbe 1960-ban a valaha legmélyebb tengeri merülést egy tengeralattjáróban. Bertrand Piccard most napenergia hajtotta repülőgéppel készül világkörüli útra, amelytől azt reméli, hogy tudatosíthatja a megújuló energia használatát.

A svájci léghajós a minap sikeres próbarepülést végzett napelemekkel működő gépével, amellyel a tervek szerint 2012-ben repülik körbe a Földet. A Solar Impulse elnevezésű géppel december óta gyakorolták a felszállást, de korábban csak alig 60 centiméterre emelkedtek fel a földtől. A megtett távolság mindössze 300 méter volt. Idén még éjszakai tesztrepülést is végeznek, aztán a prototípussal teljesített próbarepülések adatait felhasználva új gépet építenek. A tervek szerint azzal repülik majd körbe a Földet, anélkül, hogy egy csepp üzemanyagot is felhasználnának. "Nappal és éjjel szeretnénk repülni, bizonyítva, hogy megújuló energiákkal minden korlátozás nélkül lehetséges a korlátlan idejű repülés" - mondta el Piccard az AFP hírügynökség munkatársának.

Az 52 éves léghajós, aki eredeti foglalkozását tekintve pszichiáter, azt tervezi, hogy a Nap energiájával működtetett repülőgépével 20-25 nap alatt teszi meg a világkörüli utat, átlagosan 70 kilométert haladva óránként. A repülési időt André Borschberg volt svájci katonai pilótával fogja megosztani.  A Solar Impulse prototípusa karbonszálas anyagból készült, napelemeket helyeztek el felső szárnyfelületén. A cél az, hogy a napelemek nappal beszívják az energiát a repülőgép üzemeltetésére, sőt lítium-polimer elemekben el is raktározzák azt a motorok éjszakai működtetéséhez.


Picard napenergia hajtotta repülőgéppel készül világkörüli útra
Picard napenergia hajtotta repülőgéppel készül világ körüli útra


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: