2010-09-09 14:21:45• hírek • Szatmár.ro

Erdély Arca 2010 - készülnek a döntőre

Néhány nappal a döntő elõtt már javában zajlik a felkészítõ táborozás a tizenkét döntős szépségnek. A táborozás minden napját reggel hétkor kezdik a lányok, és egészen este tizenegyig megállás nélkül el vannak foglalva. Elfoglaltságukat a koreográfia, a beszédkészségfejlesztő gyakorlatok, a fotózások és némi szórakozás „okozza".

Nem könnyű szépségkirálynőnek lenni, de még királynő-jelöltnek sem - remélhetőleg így gondolnak majd vissza a döntős lányok a tíz napos felkészítőre. A szeptember elsejei elődöntőt követően tizenkét lány költözött be a Szikla Panzió szobáiba, ahol izgatottan várták, hogy a heti programtervezetet a kezükben tartsák. Akkor jött csak az igazi meglepetés, amikor tudatosult bennük, hogy ez nem az a tábor, ahol majd szórakozással telik el az idő, hanem egy olyan versenyre lettek beválogatva, amelynek minden perce be van tervezve, és mindenhol ők a főszereplők.

Kezdetnek a csütörtöki és pénteki nap egésznapos koreográfia-gyakorlással telt el, amit Kangoo-Jumps edzések vezettek be a nap legelején. Szombaton a szépségverseny hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) elkészítettek néhány fotót a lányokról, ebből egy kis ízelítőt láthatnak is a www.erdelyarca.ro honlapon. Vasárnap lehetőségük nyílt kipróbálni a siklóernyőzést, majd a kezdeti bátortalanságot levetkőzve nekivághattak az interjúkkal, fotózásokkal, ruhapróbákkal és képzésekkel teli döntő előtti néhány napnak.

A döntő részletei

A gabApró szépségverseny főszereplői pénteken este 20 órakor lépnek a Vigadó Művelődési Ház színpadára, várhatóan teltházas közönség előtt. Az utcai-, fürdő- és estélyi ruhás bemutatókat Deszke Otília minikoncertje, Zsók Levente humorjai és Forró Éva izzasztó kangoo-ízelítője szakítja majd meg. Az idei zsűribizottságot Szász Réka modell, Daczó Judit fotómodell, Svincsók László a Cosmodels modellügynökség vezérigazgatója, Máté Tamás a Cosmodels fotósa, Kocsis Károly a Székely Hírmondó lapigazgatója, Rácz Károly Kézdivásárhely polgármestere, Sógor Csaba EU-parlamenti képviselő, Gyerkó László szenátor, Kurkó Árpád a Hargita Gyöngye vezérigazgatója, Boér Lehel a Depo Vállalat igazgatója, Sükösd Ede az Ilu Üzletlánc vezetője, Máthé Réka divattervező és Ménessy Kinga a verseny sajtóreferense erősíti. Az Erdély Arca moderátora 2010-ben Pál Pál Előd lesz.


Színes program a döntőre való felkészülés
Színes program a döntőre való felkészülés


Díjak

A gálaestről egyik lány sem távozik majd üres kézzel, ugyanis a fotósok mindenkinek portfólió-fotózást ajánlanak fel. A 2010-es Királynő másodmagával nyolc napot tölthet majd Cipruson, az első és második udvarhölgyek közösen utazhatnak Brüsszelbe, a csoki fővárosába Sógor Csaba EP-képviselő jóvoltából. Ezen kívül minden szépség egy naptárfotózáson pózolhat a Shot And Go felajánlásából, amely országosan jelenik majd meg. További különdíjak: laptop a Hargita Gyöngye jóvoltából, könyvutalvány Gyerkó László felajánlásából, 50.000 ft. értékű vacsora Budapesten a Costes étteremben, Magyarország egyetlen Michelin csillagos éttermében a Valkyr Kft. jóvoltából. De különdíjat ajánl fel a Profi Rádió is, és idén is kiválasztják kedvencüket a Székely Hírmondó napilap olvasói is

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: