2011-06-11 12:20:57• hírek • MTI/Új Magyar Szó

Megegyeztek a kisebbségek

Megállapodott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a többi romániai nemzeti kisebbségek érdekeit képviselő parlamenti frakcióval arról, miként módosítják a parlament előtt lévő és elfogadásra váró kisebbségi törvénytervezetet.

Azt követően kellett tárgyalnia az RMDSZ-nek a többi nemzeti kisebbségek érdekeit képviselő honatyák parlamenti frakciójával, hogy ez utóbbiak váratlanul módosító javaslatokat terjesztettek be.

Ezt a jogszabályt június végéig kellene elfogadnia a román képviselőháznak a román kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ egyezsége szerint. A határidő nagyon szoros, ezért a magyar szervezetet meglepték a többi nemzeti kisebbség frakciójának módosító javaslatai.

Varujan Pambuccian, ez utóbbi frakció vezetője a lapnak elmondta: nem voltak elvi nézeteltéréseik az RMDSZ-szel, így hamar megállapodásra jutottak. Tájékoztatása szerint az egyik legfontosabb javaslatuk az volt, hogy a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala autonóm intézménnyé alakuljon a törvény módosítása révén, ami azt jelenti, hogy a hivatal vezetőjét nem a kormány, hanem a kisebbségek jelölik, az igazgató fő hitelutalványozó lesz, és az intézmény költségvetési forrásokon kívüli pénzekre is pályázhat.

A kisebbségek közötti megállapodás ellenére azonban még mindig kérdéses, hogy a június végéig tartó tavaszi ülésszak lezárásáig sikerül-e elfogadni a jogszabályt a parlamentben, amitől az RMDSZ függővé tette a kormánykoalícióban maradását.

A jogszabály vitája kedden folytatódik a képviselőház emberjogi szakbizottságában, és jövő péntekig kell elkészülnie a tervezetről szóló szakbizottsági jelentésnek, amely a tervezet elfogadását vagy elutasítását javasolja majd a képviselőháznak.

Varga Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő kételyeinek adott hangot, hogy jövő péntekig elkészülhet a szakbizottsági jelentés. A kisebbségi törvénytervezet ellen ugyanis a román pártok számtalan kifogást emeltek, a jogszabálytervezet hat éve van már a román törvényhozói testület asztalán.

A pénteki határidő túllépése esetén az RMDSZ javasolhatja, hogy a kormány felelősségvállalással terjessze a parlament elé a tervezetet, ami azt jelenti, hogy nem lesz érdemi vita a törvényhozói testületben, de az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújthat be a kabinet ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: