2016-11-08 21:48:54• hírek • Szatmár.ro

Nagyváradi rendőr a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség élén

Belügyminiszteri kinevezéssel új, ideiglenes parancsnoka van a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőségnek. Alin Antoniu Hanis főfelügyelő első körben hat hónapig tölti be a tisztséget.

Alin Antoniu Hanis főfelügyelő kedd reggel érkezett Szatmárnémetibe, s kezdte meg ismerkedését a várossal, az intézménnyel, amelyet ezentúl fél évig irányítani fog  és egy pár perces, formális találkozó erejéig a helyi sajtó munkatársaival is, amelyen úgy fogalmazott: legfőbb célja a román állampolgárok biztonságérzetének erősítése.

A 40 éves főfelügyelő húsz éve teljesít szolgálatot a rendőrség kötelékében, előbb a nagyváradi bűnügyi nyomozóirodában, valamint közrendészeten dolgozott, majd Belényes Városi Rendőrségének, 2013-tól pedig a Nagyváradi Városi Rendőrség vezetője volt.

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség parancsnoki tisztsége bő két évvel ezelőtt, Constantin Talos főfelügyelő nyugdíjba vonulását követően üresedett meg, a feladatokat azóta ideiglenesen az addigi parancsnok-helyettes Vlad Florentin főfelügyelő látta el, aki egy sikeres versenyvizsgát követően most visszatért eredeti tisztségébe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: