2010-12-27 23:06:06• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés

Pöttömök ügyelnek minden mozdulatukra a világot jelentő deszkákon, merthogy tudják már, nem csak móka és kacagás a tánc. Nem csak játék. A nagyobbak a legcsekélyebbnek tűnő koreográfiai elem szabatos bemutatásába is besuszterolnak egy-egy játékos mozzanatot. Nemhiába, tudják már, hogy a tánc móka és kacagás. Csak játék. Az egyén örömeinek és ürömjeinek mozdulatsorokba való kicsapódása.

S hogy mindez hol történik? Vasárnap Mezőpetriben, hétfőn Kaplonyban, kedden Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban. Ugyanúgy történhetne egyébként valamikor a közelmúltban, merthogy Nagykároly és a környékbeli települések büszkesége újabban a Lead and Follow Táncegyüttes. Városi és falusi rendezvények nem az igaziak nélkülük - ezt már mindenki tudja.


Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés


A városban immár több iskolában is van az egyesületbe tömörült táncklubnak csoportja, hetente több edzéssel, játékkal, azaz tánccal. És szintúgy vannak ilyen alkalmai a környékbeli településeken, így az eddig nem említettek közül például Börvelyben, Mezőfényen. S lehetne még sorolni.


Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés


Beszéljenek viszont önmagukért a számok: hétfő este a kaplonyi kultúrotthonban, a közösség házában színültig megtelt az új, idén kibővített nagyterem. Pedig nem kevés, 10 lej volt fejenként a beugró. A közönséget száznegyven gyerek kápráztatta el. Mindahányan az egyesület csoportjainak tagjai. Tudásukat jöttek el megmutatni az anyukáknak, az apukáknak, de még a nem kedvelt szomszédnéninek is, azaz egészében a közösségnek.

Ahogy érkeztek egymásután a fellépők, mindjobban érthetőbbé vált, miért is élte idén - és minden bizonnyal éli a jövőben is - Nagykárolyban és vidékén a tánc a virágzását. S ez a kibimbódzás egyebek mellett azt jelentette, hogy a környékre amúgy oly jellemző tánckultúrát országos versenyen is kiváló eredménnyel bizonyította idén a klub egyik párosa, Enyedi Anna Regina és Mosdóczi Balázs.

A kaplonyi kultúrházban a Bagossy Zoltán és Szolomájer Tímea vezette egyesület táncosait ez alkalommal is lelkes tapssal jutalmazta a nagyérdemű. A pöttömök és a nagykamaszok pont ezért jöttek: táncolni, s ezzel örömöt szerezni.


Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés

Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés

Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés

Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés

Tánc mint játék, tánc mint örömszerzés


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: