2013-04-07 18:59:19• hírek • Kocsis Zoltán

Nagyváradi és nyíregyházi csapat nyerte a történelmi vetélkedőt

555 éve választották királlyá Hunyadi Mátyást, 500 évvel ezelőtt próbálta „meghódítani" Rómát Bakócz Tamás, az egyetlen magyar főpap, akinek komoly esélye volt arra, hogy elnyerje a pápai tiarát. Mivel az erdődi, tehát Szatmár megyei születésű Bakócz pályafutása Mátyás király környezetében kezdett felfelé ívelni, a kettős évforduló alkalmából ugyanazon vetélkedő keretén belül emlékezünk történelmünknek erről a két meghatározó személyiségéről.

Nagyváradi és nyíregyházi sikert hozott az első alkalommal megrendezett Korona és tiara történelmi vetélkedő, amelynek az Erdődi Általános Iskola majd a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium adott otthont.

A Mátyás királynak és Bakócz Tamásnak emléket állító vetélkedő két korosztályban zajlott: az általános iskolások között tizenhét, a középiskolások között pedig tizenhárom csapat kilencven tagja mérte össze tudását. A vetélkedő első része Erdődön, a második a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban zajlott. A köztudatban leginkább Petőfi Sándorhoz kötött kisvárosban a gyerekek meglátogatták a várat és megkoszorúzták Bakócz Tamás szobrát.

A vetélkedőre a Szatmárnémeti mellett a megyéből Nagykárolyból, Tasnádról, Kaplonyról, Kálmándról, Kökényesdről, Bogdándról, Szamoskrassóról és Erdődről, míg a megyén kívül Nagyváradról, Aradról, Nyíregyházáról, Hajdúböszörményből és Szigetszentmiklósról is jöttek csapatok.

A két napos, történelmi tudást és kreativitást is igénylő vetélkedőn az általános iskolások között a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata végzett az első helyen, megelőzve a kaplonyi Fényi István Általános Iskola és a nagyváradi Ady Endre Líceum másik trióját. A középiskolások között a nyíregyházai Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium diákjai bizonyultak a legjobbnak, a második helyen az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, a harmadikon pedig a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Nagykárolyi Elméleti Líceum végzett.

Díjak - általános iskolások:
1. Ady Endre Líceum, Nagyvárad
- felkészítő tanár: Fazakas Gábor. Csapat neve: Hollók.
Csapattagok: Flóra Katinka, Jakabffy Balázs, Szabó Vivien
2. Fényi István Általános Iskola, Kaplony - felkészítő tanár: Vincze András. Csapat neve: Kaplonyi Feketesereg. Csapattagok: Heveli Richárd, Suller Edmond, Grebur Máté
3. Ady Endre Líceum, Nagyvárad - felkészítő tanár: Fazakas Gábor. Csapat neve: ReneszÁszok.
Csapattagok: Fándly Gergő, Kádár Orsolya, Miheler Dóra

1. dicséret (4. hely) Református Gimnázium, Szatmárnémeti - felkészítő tanár: Rédai Gabriella.
Csapat neve: Corvinák. Csapattagok: Bob Szintia, Zay Attila, Szilágyi Péter
2. dicséret (5. hely) Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, Szatmárnémeti - felkészítő tanár: Gnandt Zoltán. Csapat neve: Turul nemzetség. Csapattagok: Balázs Regina, Schefler
Barna, Gordán Dalma

Különdíj: Bem József Általános Iskola, Szamoskrassó - felkészítő tanár: Man Gabriella. Csapat neve: Visegrád lakói. Csapattagok: Gergely Balázs, Kocsis Evelin, Paku-Fazekas Kitty

Középiskolások:
1. Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Nyíregyháza - felkészítő tanárok: Kollonics Edit, Kubik József. Csapat neve: Victoria. Csapattagok: Treszkai Aliz, Kántor Tibor, Kéninger Viktor
2. Csiky Gergely Főgimnázium, Arad - felkészítő tanár: Lehoczky Attila. Csapat neve:
Keresztesek. Csapattagok: Sisa Rihard, Tóthpál Béla, Zaharie-Gulyás Ábel
3. Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti - felkészítő tanár: Deák Márta. Csapat neve: Fekete Sereg. Csapattagok: Kassai Evelyne, Veres-Kupán Emese, Veres-Kupán Hunor és Elméleti Líceum, Nagykároly - felkészítő tanár: Donca Annamária. Csapat neve: Carolus Magnum. Csapattagok: Angyal Gellért, Danó Renáta, Járay Zsanett

1. dicséret (4. hely) Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós - felkészítő tanár: Nyuli Kinga. Csapat neve: Barangolók. Csapattagok: Darabos Balázs, Daróczi Tünde, Nagy Ivett
2. dicséret (5. hely) Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti - felkészítő tanár: DeákMárta. Csapat neve: Felfedezők. Csapattagok: Anderco Kinga, Boros Evelin, Docsa Denissa

Különdíj: Popp Aurel Művészeti Líceum, Szatmárnémeti - felkészítő tanár: Csorján Árpád.
Csapat neve: Hollókeresők. Csapattagok: Kölcsei Ferenc, Béres Edina-Ramóna, Madácsy Anna-Júlia

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: