2010-04-13 14:40:14• hírek • Póti Orsolya

Nagyszerű eredmények

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai idén már több országos megmérettetésen kitűnő eredményeket értek el. A tavaszi vakáció alatt is eredményesen  vettek részt tantárgyversenyeken.

Bronzéremmel tért haza az április 5. és 10. között  Jászvárosban megszervezett Országos Matematika Tantárgyversenyről Bondici László, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. A osztályos diákja.

Az elmúlt héten szervezték meg továbbá az Al. Myller Matematika Emlékversenyt is, amely VII. - XII. osztályos tanulók számára volt megrendezve. A versenyen az ország megyéinek legjobbjai vettek részt, ahol Bondici László első helyen végzett. Ványi Emese felkészítőtanár a Szatmár.ro-nak elmondta: ez a kitűnő eredmény olyan munka és erőfesz0tés eredménye, amely egész embert követel. Szatmár megyei szinten nagyon ritka az ilyen jó eredmény, és egy tanár életében is ritka az, hogy ilyen kitűnő diákot taníthat. Bondici László kifejtette, ez az eredmény nem csak néhány hónap, hanem folyamatos felkészülés, hosszú évek munkája.

Ugyancsak április 5. és 10 között tartották meg az informatika tantárgyverseny országos döntőjét Konstancán, ahol a kölcseys diákok szintén jó eredményeket értek el. A versenyen résztvevő 98 diák között Mandici Szilárd XII. osztályos tanuló és Lakatos Tamás, X. osztályos tanuló képviselte a főgimnáziumot.  Utóbbi a 34. helyen végzett, kategóriájában ezzel bronzérmet szerzett és részt vehetett a Nemzetközi Informatikai Tantárgyverseny döntő fordulóján is. A felkészítő tanárok közül Demeter Csaba kísérte el a tantárgyversenyen résztvevőket a tengerparton fekvő városba.


Bandici László, a XI.A osztály tanulója és felkészítőtanára Ványi Emese
Bandici László, a XI. A osztály tanulója és felkészítő tanára, Ványi Emese


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: