2018-04-17 13:21:01• hírek • Bede Emőke

Nagyszabású modernizáció előtt áll a sürgősségi osztály

Rendkívüli ülésre gyűltek össze kedd délután a Megyei Tanács tagjai, ugyanis egy igencsak fontos kérdésben kellett dönteniük. Mindkét tárgyalt napirendi pont a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházat, pontosabban szólva a sürgősségi osztály modernizálását érintette.

Mivel a tervezetet a tanácstagok is egyöntetűen elfogadták, így meg lehet pályázni a Regionális Operatív Program 2014-2020 által nyújtott támogatást, mely segítségével nem csak a sürgősségi osztály felszereltségét lehetne frissíteni, hanem egy új épületszárny megvalósítása is elérhető közelségbe kerülne.
 

Természetesen a dokumentáció összeállításakor a kórház elsődleges igényeit vették figyelembe. Mint az előzetes egyeztetések során kiderült, nagy sükség volna a sürgősségi gyermekgyógyászat rendelkezésére álló terület kibővítésére. Ennek megvalósítása érdekében egy új, kétszintes épületszárnyat építenének, mely huszonegyedik századi körülményeket biztosítana a pácienseknek és alkalmazottaknak egyaránt. Emellett szert tennének egy ultramodern komputertomográfiás egységre is, melynek szintén nagy hasznát tudnák venni. A projekt keretében életfunkciókat figyelő monitorokat, speciális ágyakat és bútorokat is vásárolnának a kórház számára.
 

Amint azt a Megyei Tanács elnöke elmondta, ezzel a megvalósítással várhatóan csökkenni fog a sürgősségin töltött várakozási idő is, illetve az orvosi munka is hatékonyabb lesz a korszerűbb felszerelésnek és környezetnek köszönhetően.
 

Amennyiben a projekt átmegy az adminisztratív szűrőn, úgy igencsak nagy esélye van annak, hogy megérkezik a várva várt támogatás. A Regionális Operatív Program 2017-2020 egészségügyre vonatkozó ágazatába egyébként összesen 35 intézményt választottak be, köztük a szatmári kórházat is, a dokumentáció leadási határideje pedig április 18. A ROP segítségével elnyerhető finanszírozás által több mint 7,7 millió lejnyi támogatás érkezhet, de a Megyei Tanács vállalta, hogy ezt még kiegészíti 1,2 millióval. A pénz pedig nem is mehetne jobb helyre, ugyanis évente átlagosan 60 ezer pácienst látnak el a sürgősségin.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: