2009-01-21 17:05:16• hírek • Parajdi Andrea

Nagyobb területet kerített be

Visszakapta korábbi tulajdonosa a Nagypiac hátsó területének egy részét, ugyanis győztesen került ki a Polgármesteri Hivatallal folytatott pereskedésből. A magántulajdonos kétszer akkora területet kerített be, mint amekkorát valójában birtokol -véli Cristian Bozai Voda, a Polgármesteri Hivatal Közterület-fenntartó Szolgálatának vezetője.

Decemberben érkezett a felszólítás a piacfelügyelőséghez, mely szerint el kell költöztetnie a Nagypiac hátsó részén lévő standokat, ugyanis a terület korábbi tulajdonosa megnyerte a Polgármesterei Hivatal ellen indított pert. -Mind a tíz árustandot, amely a területen volt beköltöztettük a piac közepére, ugyanis nem volt pontosan tisztázott mekkora részt kell visszaadnunk - mondja Cristian Bozai Voda, piacfelügyelő.

A magántulajdonos december végén az egész területet elkerítette, amelyet vélhetően nem birtokol teljesen. A piacfelügyelő elmondása szerint 342 négyzetméteres területtel rendelkezik a tulajdonos, azonban a kerítéssel szinte dupla akkora helyet zárt el. -A napokban jeleztem a Polgármesteri Hivatalnál, hogy szükségem lenne egy hivatalos dokumentumra, amely tartalmazza a magánkézben lévő terület nagyságát, és amely ezáltal bebizonyítja, hogy jogtalanul lett elkerítve egy ekkora terület -magyarázza a piacfelügyelő. Mint mondja, amint kézhez kapja a papírokat felszólítást küld a tulajdonosnak, hiszen legalább öt árustand visszakerülhetne a jól megszokott helyére.

Magánkézbe került a Nagypiac hátsó területének egy része.

Nagyobb területet kerített be a tulajdonos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: