2020-05-16 07:16:37• hírek • MTI

Nagyobb erőbedobást kért az autópálya-építő társaságoktól Ludovic Orban

Nagyobb erőbedobást kért az autópálya-építő társaságoktól Ludovic Orban román miniszterelnök pénteken, amikor az észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya építőtelepén tett látogatást.

A miniszterelnök emlékeztetett rá, hogy az A10-es autópályának két évvel ezelőtt el kellett volna készülnie. Ekkor azonban csak a Torda és Nagyenyed közötti szakaszokat sikerült átadni. A Nagyenyed-Gyulafehérvár és a Gyulafehérvár-Szászsebes szakaszok átadására 2020. november 30-i határidőt állapítottak meg. A kormányfő kijelentette: mindkét szakasz építője a görög Aktor társaság vezette konzorcium és az olasz Pizzarotti társaság vezette konzorcium részéről is nagyobb erőbevetésre van szükség ahhoz, hogy a határidőt tartani tudják.


"Azért vagyunk itt, hogy az építők tudomására hozzuk: tiszteletben tartjuk minden kötelezettségvállalásunkat, naprakészen kifizetjük az elvégzett munkát, átadjuk a munkaterületeket, és minden támogatást megadunk a novemberi határidő betartásához, de elvárjuk az építőktől is, hogy tartsák be a megállapodást" - idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.


A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastructura Egyesület a miniszterelnöki bejelentésre reagálva olcsó kampányfogásnak minősítette a kormányfő kijelentéseit. Úgy vélte: semmi esély arra, hogy november végéig elkészüljön az összesen 40 kilométeres két pályaszakasz. Álláspontja szerint a Gyulafehérvár-Szászsebes-szakaszt talán az év végéig meg lehetne nyitni a forgalom előtt a szászsebesi autópálya-csomópont rövid felhajtópályáin keresztül. A hosszú felhajtók megépítése azonban csak jövőre várható. A Nagyenyed-Gyulafehérvár-szakasz átadására az egyesület 2021 nyarát tartotta reális határidőnek. Az egyesület arra is kitért, hogy a miniszterelnök bejelentésével ellentétben az építők munkáját mindkét szakaszon át nem költöztetett magasfeszültségi oszlopok akadályozzák.


Ludovic Orban múlt szombaton az észak-erdélyi autópálya egyik építőtelepét is meglátogatta. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már július elsejére elkészül az olasz Astaldi társaság vezette konzorcium által épített, 17,9 kilométeres Radnót - Maroskece szakasz, de továbbra is nagyon rosszul áll a Maroskece-Aranyosgyéres szakasz, ahol a munkálatoknak csupán 35 százalékát végezte el a csődeljárás alá vont kivitelező. Hozzátette: a Szállításügyi Minisztériumnak egy hónapon belül el kell döntenie, hogy a román Straco társaság által vezetett konzorciummal próbálja befejezni ezen a szakaszon a pályaépítést, vagy új pályázatot ír ki a hátralévő munkálatok elvégzésére.


Romániában a koronavírus-járvány nem állította le az autópálya-építéseket, sőt segített abban, hogy a kivitelező cégek munkaerőt találjanak. A száraz tavasz is kedvezett a munkálatok folytatásának. A román kormány korábban közölte: egyebek között az állami beruházások felpörgetésével próbálja beindítani a járvány után a gazdaságot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: