2016-03-23 15:38:34• hírek • Kocsis Zoltán

Nagykolcstól Csengtuig - 1700 éves kultúra nyomában

Az év elején közel félezer műtárgy közvetítésével igyekeztek bemutatni Romániát, az ország történelmét, kultúráját, hagyományait Kínában. A műtárgyak közül több is Szatmár megyéből származik, ismertette Gindele Róbert, a Szatmár Megyei Múzeum régészeti osztályának vezetője.

Az évente mintegy 7,5 millió látogatóval a világ második legnépszerűbb múzeumának számító Pekingi Nemzeti Múzeumban közel négyszáz, Romániát bemutató tárgyat állítottak ki. Az egyik legreprezentatívabb szatmári tárgy a Nagykolcson feltárt vandál ezüst fibula. A keleti germán törzsekhez tartozó vandálok, akik Észak-Afrikába is eljutottak, 330 körül telepedtek le a Kárpát-medencében és 400 körül, valószínűleg a hunok elől menekülve, álltak tovább.

Szintén rendkívül értékesek azok a kelta leletek, amelyeket Nagykároly környékén találtak. A kelták régészeti ismereteink szerint időszámításunk előtt a negyedik században éltek a Kárpát-medencében. A kínai tárlat részei továbbá azok a bronzkori sisakok, amelyek Piskolton kerültek elő.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a Szatmár megyében talált legkorábbi leletek a pattintott kőkorszakból származnak és közel 30.000 évesek. Ezek az Avasban kerültek elő - ahol van kő....

A pekingi Nemzeti Múzeumból a Romániát bemutató tárlat Csengtuba, Szecsuán tartomány fővárosába került át.

.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: