2020-01-19 10:11:58• hírek • Bajnai Botond

Nagykárolyi diákok vitték a prímet az Implom József Helyesírási Versenyen

Január 18-án, szombaton délelőtt szervezték meg az Implom József Helyesírási Verseny megyei fordulóját.

A több mint egy évtizede, minden tanévben megszervezésre kerülő helyesírási verseny megyei fordulójának ezúttal is a Kölcsey Ferenc Főgimnázium adott otthont.

Az iskolai selejtezők után 26 diák jutott be a megyei szakaszba, hogy ott megmérettetve, a legjobb 6 versenyző jusson tovább a februári országos döntőbe, amit Sepsiszentgyörgyön rendeznek majd meg.

A megyei szakaszra a Nagykárolyi Elméleti Líceumból, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból és a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból jutottak be a diákok.

A szombati verseny két részben állította próba elé a résztvevőket. Elsőként tollbamondás után írtak a diákok, majd a második részben egy tíz pontos feladatlap megoldásán dolgoztak.

Ahogy az előző években is, a diákok bármilyen is jól teljesítenek, mindössze 6 továbbjutója lehet a megyei szakasznak, így idén a következők szerint alakult a továbbjutók sorrendje:

1. hely: Antal - Juszel Ingrid, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja (Felkészítő: Putovits Tünde).

2. hely: Kințel Alexandra, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja (Felkészítő: Putovits Tünde).

3. hely: Akkermann Zoltán, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja (Felkészítő: Putovits Tünde).

4. hely: Kabai Tünde, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákja, (Felkészítő: Heinrich Andrea)

5. hely: László István, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja (Felkészítő: Putovits Tünde).

6. hely: Takács Klára, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja (Felkészítő: Téglás József).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: