2014-07-31 17:21:36• hírek • Nagykároly.ro

Döntött a nagykárolyi tanács a szobor-ügyben

A helybeli vállalkozó felállíthatja a hajdani Deák-téren Szent Flórián köztéri szobrát. Mint megtudtuk, erre mihelyst lehet, sor is fog kerülni. Az „ügy" vitája kapcsán „persze" baljós hozzászólások hangoztak el. Korántsem egységesek az álláspontok.

Nagykároly városa döntéshozó-testületének július havi rendkívüli közgyűlésére csütörtök déltájt került sor. A leginkább fajsúlyos téma a szoborállításokat érintő két napirendi pont volt. (Többek között itt olvashat erről bővebben.) A lényeg: ugyanarra a helyre, a Főutca elejére, a taximegálló melletti parkba két szoboralkotást is elképzeltek: Ion C. Brătianu egykori miniszterelnöknek emléket állítót, illetve Szent Flórián bronzból kiöntött szobrát.

Utóbbival, azaz az egyik helybeli vállalkozó kérésével a negyedik napirendi pont kapcsán lehetett dönteni. Mindösszesen Adrian Bucureştean PNL-s tanácstagja kért szót: elmondta, hogy nincsenek ellene. Ennek szellemében a város mind a tizenkilenc tanácsosa arra voksolt, hogy ismét köztéren állhasson Nagykárolyban egy Szent Flórián-szobor. A következő napirendi pont az egykori politikusember szobrával foglalkozott. A szakbizottságok határozatainak ismertetése során is kitűnt, meglehetősen másként vélekednek minderről a testület tagjai. Adrian Bucureştean kifejtette, hogy a hajdani román miniszterelnök emblematikus alakja a liberalizmusnak, és szerinte semmiféle rossz nem köthető a személyéhez, politikai tevékenységéhez.

Ilie Ciută tanácstag, a PNL helyi szervezetének elnöke mintegy megelőlegezve a döntést elmondta, szerinte túllép a testület egy bizonyos határon. Sérelmezte, hogy hosszú ideje nem született döntés az indítványa kapcsán. Hangoztatta, hogy egykoron a politikus nevét viselte a tér, és nem önkormányzati pénzből állítatná fel a PNL helyi szervezete. Ha netán más nem járulna hozzá, akkor saját maga fedezné azt - nyomatékosította. Elpanaszolta azt, hogy jóllehet a testület valamennyi tagja Romániában született, és itt is él, de nem ugyanakkora lelkesedéssel állnak ki az ország jelenlegi nyugati határai létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus szobrának ügye mellett. Marius Ciucoş PSD-és tanácstag kért szót. Elmondta, hogy pártja nem szavaz majd a szoborállítás ellen, viszont nemtetszésének adott hangot amiatt, ahogyan az előzőleg megszólaló kollégája erőből, zsarolással kívánja elérni célját. Visszautasította és rágalmaknak minősítette ezt Ilie Ciută.

Az adott településhez köthető személyekről szokás szobrot állítani - vetette közbe Csizmadia Zsolt tanácstag. A PNL-frakció több tagja amellett foglalt állást, hogy szerintük áldásos tevékenysége révén kötődik Nagykárolyhoz. A pártelnökük szerint az RMDSZ-es tanácsos elve szerint például a román költészet olyan nagy alakjának, mint Mihai Eminescu kizárólag az ország keleti részén lehetne szobrot állítani. Szerinte nem ez a megfelelő hozzáállás.

Lesz Szent Flórián-szobor Nagykárolyban
Viselte a politikus nevét a tér – korabeli fotót be is mutattak a liberálisok

A tanács többsége végül tartózkodott, így (egyelőre) nem lesz szobra nagykárolyi közterületen Ion C. Brătianunak, mi több, a hajdanán az ő nevét is viselő téren Szent Flórián szobra áll majd. Méghozzá mihelyst a helyhatóság engedélyezi ezt - fejtette ki érdeklődésünkre Mold Marius vállalkozó, aki - mint ismeretes - felajánlotta, hogy saját költségén valósuljon meg mindez.

Tudatta, hogy az öntőmintát rövidesen elkészíti Deák Árpád nagyváradi szobrászművész. A jelenleg is meglévő Szent Flórián-szobor hű mása lesz a bronzöntvény. A mintát a nagykárolyi önkormányzat illetékesei, továbbá Stefan Gnandt ismert károlyi művészember, illetőleg a városi múzeum vezetője, Hágó Nándor ellenőrzi majd. Kolozsvári és nagyváradi mesterek készítik majd el a szobor alapzatát, méghozzá mészkőből. Magát az alkotást pedig Aradon fogják kiönteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: