2006-08-24 17:10:56• hírek • Noemi Brigitta Boros

Nagykároly Napjai

 A rendezvényen fellép a közkedvelt magyarországi együttes, a Unique is.

 Fergeteges buli készülődik Nagykárolyban, ahol szombaton és vasárnap, augusztus 26-án és 27-én ünneplik a város napjait. A rendezvény gazdag és változatos programjai garantálják a kellemes időtöltést fiataloknak és időseknek egyaránt.

A rendezvény számára két színpadot építenek. A központi színpadon szombaton 16 órakor kezdődik a rendezvény a mazsorettek felvonulásával, amelyet a hivatalos megnyitó, majd a Nyírbátori Fúvószenekar előadása követ. A központi színpad szolgál helyszínül a különböző moderntánc-bemutatóknak, melyeket hazai és külföldi csapatok előadásában nézhetnek meg a résztvevők, lesz karate bemutató a Karate Olimpic Sportegyesület tagjainak közreműködésével, és a nélkülözhetetlen könnyűzenei koncertek ismert hazai és külföldi együttesekkel. Zenélnek többek között a közkedvelt budapesti együttesek, a Unique és az Unisex, de fellép a Cassa Loco és a Dj Project is.

A rendezvény másik helyszíne a folkszínpad lesz, ahol szombat déltől kézművesfoglalkozásokkal várják az érdeklődőket, fél öttől pedig a különböző népi együttesek és néptánccsoportok veszik át a főszerepet. Fellép a Virgáncs néptánccsoport, az Ákombákom néptánccsoport, a Rekettye néptánccsoport, a Görbönc néptánccsoport, a Galagonya népi együttes, a Somoskai néptánccsoport, a Szatmár néptánccsoport, valamint a Nyíló akác népi együttes.

A rendezvény 23 órától táncházzal folytatódik a Nagykárolyi Kultúrházban.
 
Vasárnap délelőtt 10-kor kezdődik a futóverseny az állomástól az emlékműig. A versenyt követően, a szombati naphoz hasonlóan, vasárnap is kulturális és szórakoztató műsorok várják az érdeklődőket.
 
A központi színpadon táncbemutatók, könnyű- és rockzene koncertek lesznek, a nap sztárfellépői pedig Demjén Ferenc 21 óra 30 perctől, 22 óra 25 perctől pedig a Holograf.
 
A folkszínpadon vasárnap is tánccsoportok és népi együttesek előadásai szórakoztatják a nagyérdeműt.
 
A Kalazanci Szent József római katolikus templomban este 8-tól Ruha István emlékkoncertre kerül sor Fátyol Rudolf és a Consonantia kamaraegyüttes előadásában.
 
Nagykároly napjait vasárnap éjfélkor tűzijáték zárja. 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: