2016-03-13 10:46:29• hírek • Szatmar.ro

Nagyecseden képezték tovább magukat a szatmári kézilabda-edzők

Déli 12 óra körül a nagyecsedi Művelődési ház előtt meglepően sok, sportosan öltözött fiatal kezdett gyülekezni. Meglepetés volt a helyieknek, de nem a kézilabdabarátoknak, hogy a történelmi Szatmár határ által szétszaggatott mindkét oldaláról érkező közel 60 edző és sportvezető gyűlt össze a Szatmár - Ferencváros határon átívelő női kézilabda utánpótlás-projekt újabb edzőképző rendezvényén Nagyecseden. Baráti sportpacsik és széles mosolyok az arcokon, ez már megszokott látvány ezeken az összejöveteleken.

Hunyadiné Bíró Erika főszervező, kézilabdaedző köszöntő szavai után Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere köszönte meg a résztvevőknek, hogy megtisztelték e kis szatmári várost a keleti végeken. Valamikor, nem is oly rég, még komoly kézilabdaélet volt a városban, de a mostoha feltételek (elsősorban teremhiány) miatt ez szép lassan elsorvadt. De most újra erőre kapott, a Szatmár - Ferencváros projekt pedig új perspektívákat nyitott meg e szép sport kedvelői számára a településen. „Hosszú távra tervezünk és van türelmünk, széles tömegbázist szeretnénk kialakítani és arra is ígéretet kaptunk, hogy hamarosan sportcsarnokot is avathatunk", mondta és termékeny, jó munkát kívánt a résztvevőknek.

Ezt követően Kiss Zoltán Sándor, a projekt ötletgazdája és vezetője fejezte ki örömét, hogy immár a 10. edzőképzést bonyolíthatják le Szatmárban, a Fradi szakembereinek segítségével. Külön megköszöntre a résztvevő polgármestereknek, alpolgármestereknek és iskolavezetőknek a részvételét, hiszen ők csak "kémkedni" jöttek, meggyőződni arról, hogy jó helyre adják a támogatást a kézilabda még szélesebb körű elterjesztésére a történelmi Szatmárban, a határ mindkét oldalán. De így van ez rendjén", fogalmazott.

A kaplonyi-kálmándi Farsang Kupa sikere mindenkit meggyőzött, az irány jó! A gyakorlatban a rendszer működik, a gyerekek fejlődnek, az edzők pedig élvezik a munkát. Valójában a kézilabda "csak apropó", mert kicsiben és nagyban is csapatépítés folyik. A gyerekek kicsiben a maguk kis településeiken építik a sport és civil karrierjüket, a projekt pedig nagyban kovácsolja eggyé a szatmári kézilabda-szerető gyerekeket, szülőket, vezetőket és az értük szorítókat, hangoztatta Kiss.

Európa-bajnoki, olimpiai ezüst és bronz érem - mindez egy apró, de annál kiemelkedőbb része Kökény Beatrix, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi vezére, ikonikus alakja pályafutásának, eredményeinek. „Köke" ezeket az érmeket el is hozta magával Nagyecsedre. A Fradi jelenlegi utánpótlás-igazgatója saját kézilabdás pályájáról villantott fel képeket, eseményeket, a maga sajátos stílusában. Mint mondta, nem volt egy mintagyerek, magyarán nagy csibész volt, szüleinek szinte megváltás volt, amikor a kézilabda rátalált, ő meg a kézilabdára. Tudatosan építette a karrierjét, lépésről lépésre, eredményesen. Azt ajánlotta a fiatal edzőknek, hogy ők is úgy orientálják a gyerekek fejlődését, fokozatosan, céltudatosan, tervezetten, hogy értékes sportolók és értékes elemei legyenek a társadalomnak. Egyáltalán nem könnyű , de nemes, szép feladat, fogalmazott.

A munkaebéd után (amely alatt a nagyecsedi Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományörző Egyesület tagjai, Tóth Miklós vezetésével szatmári verbunkost és páros táncot mutatott be) következett a nap gyakorlati része a Dancs Lajos Általános Iskola tornatermében.

Hunyadiné Bíró Erika a hét éves nagyecsedi kislányokkal tartott egy mozgalmas és értékes bemutatóedzést, majd Szarka Éva és Őze Bea, az FTC utánpótlásedzőinek bemutató gyakorlatai következtek. Lebilincselő, felemelő, érdekes, leleményes, tartalmas, dinamikus és szakmailag magas fokú edzésminták voltak ezek. Nem véletlen, hogy mindenki jegyzetelt és fotózott, filmezett és ámult.

Ami a projekt következő etapjait illeti, április elején a valaha volt legnagyobb kézilabda mustra lesz Mezőfényen, a Húsvét Kupa, mintegy 30 csapattal, szülőkkel, edzőkkel együtt a szivacskézilabda nagy ünnepe lesz. Egyben az utolsó nagy rendezvény is, mert szeptembertől már a saját bajnoki rendszerükben játszanak a csapatok.

Majd május 27-én Mátészalkán az évértékelő és díjkiosztó gála alkalmával először kaphatják meg az első „fecskék" a legjobbaknak kijáró „Szarka Éva Díjat", a legjobb edzők az Elek Gyula díjat és a legjobb csapatnak kijáró díjat.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: