2019-08-15 17:13:33• hírek • Közlemény

Nagyboldogasszony ünnepén, Túrterebesen - képgaléria

A Szűzanya kitartó közbenjáró, aki nem hagy magunkra - mondta Ágoston Ferenc Túrterebesen, a templom búcsúján, Nagyboldogasszony ünnepén.

Nagyboldogasszony a Katolikus Egyház legnagyobb Mária-ünnepe, amely a Szűzanya mennybevételét állítja a hívek elé. Az ünnep egy dogmára épül  - ezt emelte ki Schönberger Jenő püspök is Túrterebesen, a falu templomának búcsúünnepén, amelyet hagyomány szerint szabadtéren, a templomkertben tartottak.

 

"Dogmája, tévedhetetlen tanítása az egyháznak az, hogy a Boldogságos Szűzanya nem ízlelte meg a halált, hanem testestől-lelkestől fölvétetett a mennyországba. Az egyház, amikor egy dogmát ad elénk, értünk teszi. Nekünk akar célt mutatni, minket akar fölemelni, vigasztalni, hogy az életnek bármilyen nehézsége, megpróbáltatása ér, fogjuk meg a Szűzanyánk kezét, hiszen ő az édesanyánk, aki már a mennyben van és akire Krisztus bennünket bízott. Higgyük el, nem ez a sárfészek a mi örök otthonunk, nem itt kell nekünk feltétlenül boldognak lenni, hiszen Isten nekünk a mennyben készít örök boldogságot, ahol a Szűzanyánk vár minket" - mondta a főpásztor a legszentebb áldozat bemutatásának elején.

 

Idén is nagy számban érkeztek helyi és zarándok hívek, sokan külföldről is a templombúcsú idején látogatnak haza. A templomudvar kevésnek bizonyult, kívül is felsorakoztak a kerítés mellett, de a templomból is hallgatták a szentmisét.

 

A meghívott szónok Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános volt, aki homíliájában Mária erényeiről elmélkedett. A Szent Szűz tisztaságára mutatva a bűntelenség szépségéről beszélt - ez a lelki szépség kisugárzik és fizikai értelemben is széppé teszi az embert. De Mária ezen túl kész volt az áldozathozatalra is, meghallotta Isten szavát és teljesítette, egész életében: "Akkor is, amikor nehéz volt, amikor a kereszt alatt volt, hűséges maradt a kimondott igenhez. Ha én meg akarom hallani Isten hangját, maradjak csendben, imádkozzak, és akkor szól. Megmutatja, mit kell tennem és ha olyan hűséges vagyok, mint Mária, akkor erőt is ad, hogy teljesítsem, amire igent mondok."

 

Ágoston Ferenc Mária életét vizsgálva további erényeket emelt ki, így kitartását a Krisztus-hordozásban, közbenjárását a szükség idején - már a kánai menyegzőn... "Testvérek, milyen jó, hogy valaki Istennél értünk közbenjár, és kitartó közbenjáró, aki nem hagy magunkra. Milyen jó, hogy van nekünk egy ilyen Máriánk! Bizalommal mondhatjuk az ének szavait: Nem vagyunk árvák, van Édesanyánk, aki a magas mennyekből gondot visel ránk."

 

A szentmise végén Seffer Dániel ugocsai esperes mondott köszönetet a helyi és zarándok híveknek a részvételért, mindenkinek a szervezésben nyújtott segítségért, mindenek előtt pedig Istennek, hogy Máriában égi édesanyát ajándékozott az emberiségnek.

Galéria:
Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: