2011-10-20 00:02:58• hírek • Kocsis Zoltán

Nagy verést kaptak a „magyarok” Londonban

Nem maradt meglepetések nélkül a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik csoportkörének második napja sem: az Európa-liga címvédője, a Porto nem tudta legyőzni az APOEL Nicosiát, a német bajnok Dortmund pedig Athénban is csúnyán kikapott.

Az E csoportban a Köteles Lászlót és Tőzsér Dániel soraiban tudó belga bajnok nem számíthatott könnyű meccsre a Chelsea otthonában és bizony a Genk nagy verést is kapott Londonban. A sort Meireles távoli bombája nyitotta, majd Torres jött kétszer és a szünet előtt még Ivanovics is betalált. A második félidőben már visszavettek az angolok, ekkor egy nagy Köteles-bravúr után csak Kalou volt eredményes. Érdemes megjegyezni, hogy a sérülések miatt Tőszér középső védőt volt kénytelen játszani - csapatkapitányként.

Az est egyik legnagyobb rangadóját Leverkusenben rendezték, ahol a Bayer a Valenciát fogadta. És a két csapat nem is okozott csalódást. A spanyolok kezdtek jobban, Jonas még az első fél órában megszerezte a vezetést és ekkor a vendégek akár el is dönthették volna a meccset. Ám ezt nem tették meg, amit a második félidőben sajnálhattak, amikor a németek Schürrle és Sam góljaival három perc alatt fordítottak.

Az est másik rangadójára Marseille-ben került sor, ahol az F csoportban az Olympique az Arsenalt látta vendégül. Ez a derbi viszont már nem sikerült olyan fényesre, egy nagyrészt eseménytelen találkozón Ramsey utolsó percben szerzett találatával nyertek végül a vendégek.

A másik találkozón született meg az est egyik meglepetése, hisz az eddig csak egy pontos Dortmund nagyon kikapott Athénban. A német bajnok védelme ezúttal is alulmúlt minden képzeletet, így az Olympiakosz Holebas, Dzsebbur és Modesto góljaival simán nyert, még akkor is, ha Lewandowski góljával még sikerült egyenlíteniük a vendégeknek.

Torres kétszer is túljárt Köteles eszén fotó: chelseafc.com

Az idei sorozat eddigi legnagyobb meglepetése az APOEL Nicosia, amely már legyőzte a Zenitet és ikszelt Donyeckben. A ciprusiak ezúttal az Európa-liga címvédőjéhez utaztak és bizony kevesen adtak nekik vajmi esélyt a Porto ellen. Ezt látszott igazolni Hulk gyors szabadrúgásgólja (amihez kellett Kiotisz kapus hibája is), ám a vendégek Ailton révén gyorsan kiegyenlítettek. Sőt, a végén akár nyerhettek is volna, ha Helton nem véd kétszer is bravúrosan.

Mircea Lucescu és Razvan Rat csapata, a Sahtar Donyeck csak egy pontot szerzett az első két fordulóban, ezért nyernie kellett a Zenit ellen. Miután Sirokov kihagyott egy büntetőt, Willian meg is szerezte a vezetést az ukránoknak. Sirokov az első félidő közepén egalizált, de Rat passzát a szünet előtti percekben Adriano gólra váltotta. Hogy a Sahtar nem tudott nyerni, azt nagy részben saját védőinek „köszönheti", hisz Csigrinszkij és Csizsov gyakorlatilag megajándékozták Fajzulint és a Szentpétervárt az egyenlítő góllal.

A H csoportban a két óriás, a címvédő Barcelona és a hétszeres győztes Milan továbbra is kéz a kézben halad. Előbbi Iniesta és Villa góljaival verte a Plzent, utóbbi pedig Ibrahimovic és Boateng találataival a Boriszov. Első meccsről ki kell emelni Messi és Iniesta elképesztő passzjátékát az első gól előtt, a másik összecsapásról pedig Boateng bődületes bombagólját.

Eredmények:
E csoport:
Leverkusen
- Valencia 2-1
gólok: Schürrle (52.), Sam (56.) illetve Jonas (24.)

Chelsea - Genk 5-0
gólok: Meireles (8.), Torres (11., 27.), Ivanovics (43.), Kalou (72.)
a vendégeknél Köteles László és Tőzsér Dániel végig a pályán volt
A csoport állása: 1. Chelsea 7p., 2. Leverkusen 6p., 3. Valencia 2p., 4.Genk 1p.

F csoport:
Olympiakosz Pireusz
- Dortmund 3-1
gólok: Holebas (8.), Dzsebbur (40.), Modesto (78.) illetve Lewandowski (26.)
A hazaiaknál Megyeri Balázs a kispadon kapott helyet

Olympique Marseille - Arsenal 0-1
gól: Walcott (90.)
A csoport állása: 1. Arsenal 7p., 2. Marseille 6p., 4. Olympiakosz 3p., 4. Dortmund 1p.

G csoport:
Porto - APOEL Nicosia 1-1
gólok: Hulk (13.) illetve Ailton (19.)

Sahtar Donyeck - Zenit Szentpétervár 2-2
gólok: Willian (15.), Adriano (45.) illetve Sirokov (33.), Fajzulin (60.)
a hazaiaknál Razvan Rat végig a pályán volt és adott egy gólpasszt, a vendégeknél Huszti Szabolcs a kispadon ült
A csoport állása: 1. APOEL 4p., 2. Zenit 4p., 3. Porto 4p., 4. Sahtar 2p.

H csoport:
Milan
- BATE Boriszov 2-0
gólok: Ibrahimovic (33.), Boateng (70.)
Barcelona - Victoria Plzen 2-0
gólok: Iniesta (10.), Villa (82.)
A csoport állása: 1. Barcelona 7p., 2. Milan 7p., 3. Plzen 1p., 4. BATE 1p

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: