2019-10-29 12:39:50• hírek • Szatmár.ro

Nagy sikerű gólyabál a Kölcsey-bentlakásban

Hagyományokhoz híven idén is megszervezték a Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásának gólyabálját. Jól szórakoztak a diákok. Az alábbiakban Czompa Benjámin, X. A osztályos diák beszámolója olvasható.

 

Idén is lelkesen várták az október 24-ei estét a gólyák. A szervezők arra törekedtek, hogy az újak minél jobban megismerkedjenek, új barátságokat kössenek, illetve hogy ezen az estén mindenki jól érezze magát.

 

Az izgalom fokozása érdekében, a szervezők csak a gólyabál előtti estén árulták el a 30 gólyának, hogy ki lesz a párjuk a másnapi rendezvényen.



 

Ahogy az megszokott volt, az est folyamán, a kilencedikeseket zsűri pontozta, melynek tagjai idén Bartha Helga és Nagy Tünde osztályfőnökök voltak, illetve Fóris Henrietta és Bak-Menyhárt Sándor diákok, a bentlakás két szorgos lakója.

 

A zsűritagok egyaránt pontozták az egyéni, illetve csapatos teljesítményt. De még mielőtt a gólyákra került volna a hangsúly, bemutatták a bentlakás új adminisztrátorát, Polacsek Attilát is.

 

A gólyabál két részből tevődött össze: először a gólyák 5 csapatba rendeződve leleményességüket bizonyíthatták, majd a második részben személyesen is bemutatkozhattak.

 

Az ötfős csapatok, a Banános Gombócok, az IQ Fighterek, az Agymenők, az Intris Piték és a Terminátorok küzdelmei nagy izgalmakat váltottak ki a közönségből, akik különösen élvezték, hogy a csapattársak mennyire ügyesen segítik egymást a próbák során. A játékok nem csak ügyességüket mérték fel, hanem a bátorságukat is. Volt kvíz, karaoke és más csapatjátékok.

 

A második részben minden gólya bevonult párjával, a szervezők felolvasták azokat a bemutatkozó szövegeket, amelyeket a gólyák magukról írtak ez alkalomra, majd szituációs játékokkal folytatódott az est. Itt a gólyák megmutathatták milyen jók improvizációban, majd az est fénypontja a gólyák tánca volt, amikor különböző zenei stílusokra mutathatták meg tánctudásukat a diákok.

 

A próbákat követően a zsűri értékelt, majd döntött. A csapatversenyt az IQ Fighterek csapata nyerte, megelőzve a második helyezett Banános Gombócokat és a harmadik helyen végző Agymenők csapatát.

 

Természetesen idén is kihirdették a Mr. és Ms. Bentlakást, azaz az est bálkirályát, és bálkirálynőjét, akik ezúttal Erdei Áron és Pákai Anett lettek.

 

Ezt követően indult a buli, amit a két nyertes tánca nyitott, hozzájuk pedig lassan mindenki csatlakozott. A buli idén is fergeteges volt, mindenki nagyon jól érezte magát, amiért köszönet illeti a szervezőket.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: