2014-12-15 12:48:44• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Petőfi árnyékában is bemutatta kötetét Elek György

Ünnepi hangulatban mutatta be Hosszúfény című, publicisztikai írásokat tartalmazó kötetét Elek György újságíró Erdődön. Istentisztelet, hegedűszó, előadás, közélet - mindez indulatok nélkül, összhangban.

Advent harmadik vasárnapján délután az Erdődi Református Egyházközség temploma adventi hangulatban adott helyet annak a könyvbemutatónak, amely nemcsak a református gyülekezet egy részét vonzotta, hanem a helybeli római katolikusokat, a szatmárhegyieket és a magyargéresieket is.

Rácz Ervin házigazda lelkipásztor prédikációjában arról a hosszúfényről szólt, amit Ézsaiás próféta így fogalmaz meg: „A nép, amely sötétségben járt, nagy világosságot lát" (Ézs 9,2). Csak Isten teremtőszava adhat olyan világosságot, amelytől rend lehet életünkben, anélkül csak botorkálunk. Ha ezzel a fénnyel szembemegyünk, megvakít bennünket, azonban ha vezeti életünket, az árnyékok a hátunk mögé kerülnek.

Kereskényi Sándor irodalomtörténész előadásában elmondta:Elek György szövétnek, aki ég, és nem csak önmagáért, nem csak a maga örömére. Egy olyan világban, ahol kereskedelem, a média és a pénz összefonódik, és ahol a sajtóból, az újságíróból sikerül használható zsoldost csinálni, ebben a világban Elek György egy másfajta újságírást, majdnem azt mondanám egy alkotó média magatartást képvisel... Helyi, országos közélet, nemzetpolitikák globális kérdések, mindezek megtalálják a helyüket Elek György írásaiban. Két póluson áll: a mindennapi élet, a mindennapi ember, a másik kedvenc szereplője a politikus. Egyáltalán nem véletlen az, hogy az RMDSZ többször megszólíttatik ezekben az írásokban, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy galléron fogatik."

Ezután a „galléron fogottak" képviseletében Pataki Csaba szenátor és Kereskényi Gábor képviselő is felszólalt. Mind a ketten a „tanító bácsitól" kapott kritikákat jól viselve sürgettek az összefogásra ebben a zűrzavaros világban, ahol a reflexek a huszonöt évvel ezelőttinél is rosszabbak, ahol azért is megbüntetnek, mert a magyar himnuszt eléneklik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: