2012-06-27 11:19:18• hírek • Szatmár.ro

Nagy bevétel a cseheknél

A csehek kikaptak Portugáliától, de így is jól jártak
A csehek kikaptak Portugáliától, de így is jól jártak

Mintegy 310 millió koronás, azaz nagyjából 53,16 millió lejes bevételt eredményezett a Cseh Labdarúgó Szövetségnek (FACR) a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.

"Az összbevétel 30 százalékából a kiadásokat fedezzük, harminc százalékot a csapat tagjai kapnak, míg a többi pénz a szövetségnél marad" - közölte szerdán Jaroslav Kolár, a FACR szóvivője, aki hozzátette, az előzetes számítások szerint a keret tagjai összesen 93 millió koronát kapnak.

Elmondása szerint a pénz nem egyforma arányban lesz szétosztva, tehát nem mindenki azonos összeget kap, hanem mindenkinek annyi jut, amennyivel hozzájárult az elért eredményhez. A jutalom elosztásakor a végső szó Vladimír Smiceré, a csapat menedzseréé.

A konkrét összegeket ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a sajtó úgy tudja, hogy Michal Bílek szövetségi kapitány kapja a legtöbbet, kilencmillió koronát. A szintén nem hivatalos értesülések szerint az első csoportba a klasszis játékosokat sorolták be: Petr Jirácek vagy Petr Cech például 4,5-4,5 millió koronát, azaz majdnem 50 millió forintot kap fejenként. A második kategóriában a kezdőcsapat, az alapfelállás tagjai kaptak helyet, így Milan Baros vagy Tomás Hubschman 3-3 millió koronát kap, míg a cserejátékosokat félmillió korona illeti meg.

A cseh válogatott csoportelsőként továbbjutott az A jelű négyesből, majd a negyeddöntőben 1-0-ra kikapott a portugáloktól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: