2015-08-27 17:11:28• hírek • Szatmár.ro

Nagy a káosz a megyei és megyeközi buszjáratok megállóit illetően

Szeptember 1-jétől megszűnik a Decebal híd alatti megálló - többen is a tervezet felülvizsgálását kérik.

A júliusi városi tanácsülésen döntöttek arról a tanácsosok, hogy a megyei és megyeközi autóbuszjáratok terén rendet tesznek: ezek végállomásai csak buszállomások lehetnek, a járművek csak bizonyos, előre kijelölt megállókban vehetnek fel vagy tehetnek le utasokat, a buszoknak pedig el kell kerülniük a városközpontot. A határozat ellen sokan tiltakoztak, hiszen egyesek számára ez némileg megnehezíti a mindennapi rutint. A Szatmárnémeti Városi Tanácshoz több kérés is érkezett, hogy ne változtassanak a rendszeren, Erdőd polgármesteri hivatala például aláírásokat is leadott, hogy érzékeltesse az ügy súlyát.

A tanácsosok körében főleg az verte ki a biztosítékot, hogy amikor szóba került a tervezet és azt előzetesen megvitatták, a Transurban képviselője azt mondta, hogy gond nélkül meg tudják oldani a megyeszékhelyre érkezők szállítását. Most viszont a sajtónak tett nyilatkozatuk szerint komoly befektetést igényelne például a jegyek, bérletek értékesítése. Az RMDSZ-frakció a polgármesteri hivatal kommunikációját kritizálta, hiszen az emberek nem tudják, hogy hol lesznek az új megállók, azok kialakítása pedig még el sem kezdődött. A városi tanácsülésen résztvevő Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is felszólalt az ügyben.

"Az elmúlt napokban több tucat személy keresett meg, vidéken, főleg Szatmárnémeti közelében élők Lázáriból, Szárazberekről, Peleskéről, Pusztadarócról, Szatmárudvariból, Erdődről és Pálfalváról. Ezek a személyek félnek, nincsenek megfelelően tájékoztatva arról, hogy hogyan fog lezajlani a vidéki tömegközlekedés megszervezése szeptember 1-től, ugyanis akkor lép életbe az új határozat. Azt gondolom, hogy ez nem egy politikai kérdés. Ez egy olyan közszolgáltatás, amelyet úgy kell megoldani, hogy a lakosság igényeit komolyan figyelembe kell venni. Itt alkalmazottakról, diákokról van szó, akiknek fontos, hogy időre eljussanak a munkahelyükre vagy az iskolába. Ilyen körülmények között nagy probléma, hogy a Transurban igazgatója bejelentette, hogy nem képesek megoldani azt, hogy a különféle beérkezési pontokról továbbszállítsák az utasokat. Azt javasoltam a tanácsosoknak és a városvezetésnek, hogy mielőbb gondolják át ezt a határozatot. Szerintem vissza kell térni ahhoz a megállóhoz, ami a Decebal híd alatt van. A megyei és megyeközi járatok ügye mindig is nagy probléma volt, 2009-ben kezdeményezője voltam annak a tanácsi határozatnak, hogy a távolsági buszokat eltüntessük a Székesegyház elől és az Eötvös utcáról, és a Decebal hídnál vegyék fel és tegyék le az utasokat. Nem tartom azt jó megoldásnak, hogy a város szélén tegyék le az embereket" - magyarázta Kereskényi.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: